2024. május 6. - Ivett, Frida

Gusztos kilépett

Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője kilépett a párt salgótarjáni csoportjából - a hírt a politikus erősítette meg az MTI-nek szerdán. Döntését és annak előzményeit Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese levélben írta meg az SZDSZ s
2007. december 19. szerda 15:57 - Hírextra

Az MTI birtokában lévő levél azt tartalmazza: az országgyűlési választásokra készülve az SZDSZ választókerületi elnöki tisztséget hoz létre, az elképzelések szerint ezek az elnökök lesznek a képviselőjelöltek 2010-ben. A salgótarjáni ügyvivők október végén Ercsényi Ferencet, a párt Nógrád megyei elnökét választották meg erre a posztra, Gusztos Péter a megbeszélésre nem kapott meghívót, a döntésről pedig úgy értesült, hogy ő érdeklődött.

"Az eljárás üzenetét értem, a döntést tudomásul veszem" - fogalmaz a levélben Gusztos Péter, aki időközben a Győr-Moson-Sopron megyei választmánynál kért és kapott egyéni tagságot.

A szabad demokrata országgyűlési képviselő az MTI-nek azt mondta: "Nehéz döntés volt. Az egyéni tagságot átmeneti formának választottam. Nem tudom, hol fogok indulni 2010-ben, de ebben a ciklusban mindenképpen feladatom marad a salgótarjáni ügyek képviselete."

Gusztos Péter 2006-ban országos listán szerzett mandátumot, de ő volt az SZDSZ képviselőjelöltje a salgótarjáni választókerületben, 13 évig volt a salgótarjáni csoport tagja.

Ercsényi Ferenc, a párt nógrádi elnöke az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről, mindössze annyit mondott: a hír igaz, de nem akarja kommentálni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását