Sport
Edzőváltás az olasz bajnokságban
Lemondott Nedo Sonetti, az olasz labdarúgó bajnokságban szereplő Cagliari együttesének vezetőedzője. A tréner azok után hozta meg döntését, hogy a szardíniaiak az utolsó öt találkozójukon - amióta ő dirigálta a gárdát - négy alkalommal szenvedtek veresége
Sonettinek már az utódja is megvan, a Serie A-ban seregható csapat vezetői ugyanis visszahívták a korábbi trénert, Marco Giampaolót – közölte szerdán a klub hivatalos weboldala.
A frissen kinevezett Giampaolonak ez már a harmadik megbízatása a gyengélkedő kiscsapat élén, hiszen tavaly augusztustól decemberig, illetve idén februártól novemberig is ő dirigálta a gárdát.
Forrás: MTI