2024. október 10. - Gedeon

Berekesztették az ülést

Berekesztette keddi ülését az Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló bizottság, mert a meghallgatni kívánt személyek egyike sem jelent meg a testület előtt.
2007. december 18. kedd 11:26 - Hírextra

Demeter Ervin, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke közölte, hogy az alapítvány alapítóját, kuratóriumi elnökét, valamint azt a személyt szerették volna meghallgatni, aki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) részéről a kapcsolatot tartotta.

Ismertetése szerint államtitok minősítésű levelet kapott Laborc Sándortól, az NBH főigazgatójától, amelyben arra kíván magyarázattal szolgálni, miért nem küldte el az NBH azt a személyt, akire kíváncsi lett volna a bizottság. A levél tartalmát annak minősítése miatt nem ismertette. Hangsúlyozta: ilyen még nem volt az elmúlt 17 évben.

A bizottság elnöke berekesztette az ülést, mivel egyetlen meghallgatni kívánt személy sem jelent meg a testület előtt.

Az Együtt Egymásért, Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Alapítvány ügyében áprilisban kezdtek el nyomozni a vámosok. A nyomozás során hét személyt gyanúsítottak meg azzal, hogy Hongkongból kapott élelmiszer-adományokat a Herba Zrt.-n keresztül jogellenesen értékesítettek magyarországi üzletláncoknak. A vámnyomozók szerint a meg nem fizetett vám, illetve áfa összege 1,22 milliárd forint.

Az alapítvány kuratóriumában szerepet vállalt az NBH egyik akkori megbízott főosztályvezetője és egy volt munkatársa, ellenük nem indult bűntető eljárás. Az ellenzéki kezdeményezésre megalakult parlamenti bizottság feladata az ügy nemzetbiztonsági kockázatainak és a korrupciógyanús eseteknek a vizsgálata.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását