2024. május 30. - Janka, Zsanett

Csak nálunk: Exkluzív interjú Szabadi Bélával mindenről! II.

Szabadi Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkára válaszolt kérdéseinkre. A cikksorozat második részében a kisgazdák leszalámizásáról, Orbán Viktorról, Bástya elvtársról és az ÁVH bötrtöneiről beszéltünk.
2007. december 12. szerda 12:35 - Tálos Lőrinc
Sokat említi a Fidesz szerepét az Ön ügyében.

Aki tájékozódik, az ezen nem csodálkozhat, bár inkább a Fidesz vezetőinek és kormánytagjainak felelősségéről és szerepéről kell beszélnünk. Azért kerülhettek kormányra és hatalomra, mert az FKGP visszaléptetett 82 országgyűlési képviselőjelöltet, amivel döntően megváltoztatta az erőviszonyokat. Nem közömbös az sem, hogy a kisgazdafrakció belépése nélkül sem tudtak volna kormányt alakítani. Bár a Fidesz vezetői hosszú, több cikluson átívelő koalícióról szónokoltak, már tudjuk, akkor is kizárólagosságra vágytak. Azok viszont, akik ennek előkészítésén munkálkodtak, nem ellenőrizték ennek a realitását. Hiányoztak az elméleti ismeretek, de legfőképpen a tapasztalat. A Bibó kollégium önképzőköri foglalkozásai, belterjes vitái nem adtak elégséges alapot a politikai munkához és főleg a kormányzáshoz. A koalíciós szerződés és a kormányprogram előkészítése során, később a kormányzati munkában meglepő volt a számomra az amatőrizmus és iskolás jelleg. A rendkívül erős hatalom- és zsákmányszerzési vágy viszont segített lebontani az esetleg még meglevő gátlásokat: nem számít az ár és az okozott kár, mindenhez bátran hozzányúlnak, ha pillanatnyi érdekeiket segítheti. Olyan módszerek bevetésére került sor, amelyek évtizedek óta „kimentek a divatból”. A gátlástalanság dilettantizmussal párosult: kiütötték magukat a biztosnak látszó hatalomból. Hivatalos nyilatkozataikban 2000 decemberéig elismeréssel nyilatkoztak az FVM-ben folyó munkáról és rólam. Közben a Miniszterelnöki Hivatal referatúrájából szabályos aknamunkát folytattak. Minden héten ott ült a vezetői értekezleten a referens és ellenőrizte, mi folyik a kisgazda minisztériumban. Más akadályok is voltak. Pénzügyi kihatással járó rendeletet az FVM nem hozhatott a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium egyetértése nélkül. Onnan pedig még a kormány által elfogadott kérdésekben is szüntelenül elutasítás érkezett.



Ezért a miniszternek vagy nekem a miniszterekkel kellett egyeztetnem, akik viszont kegyesen egyetértettek. A procedúra azonban még a büntetőfeljelentéstől sem védett meg. Az így készült kukorica exporttámogatási rendeletet – amit az orosz fél feltételül szabott a magyar agrártermékekre kivetett büntetővámok eltörléséért – Torgyán írta alá, két interpellációra is válaszolt, amit a kormánytöbbség elfogadott. Ezért később viszont engem feljelentettek. A kormány az agrárstratégiát tárgyalta Szentendrén, az ülés szünetében az újságokban azt olvashattuk, hogy a MEH szakértője hogyan támadja az anyagot. Rólam Orbán Viktor elismerően, sőt hízelgően nyilatkozott, a kormányülésen általában elfogadta azt az álláspontot, amit én képviseltem. Torgyánnak azt mondta, hogy a kormány egyik legfelkészültebb tagjának tart. Elfogadott vitapartnerének, ami nem volt kis dolog, hiszen az üléseken a miniszterek általában hallgattak. Ha pedig megszólaltak, gyakran lehurrogást kaptak. A koalíciós konfliktusok megoldásában Stumpf István kancelláriaminiszter nem egyszer a segítségemet kérte. Eközben azt hallhattam, hogy az egyik szállodában a „MEH vezetői” velem szórakoztatják az újságírókat. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a Béla király úton azt a cikket mutogatja látogatóinak és közben nagyokat derül, amiben rajtam szórakoznak a Fradi-gála kapcsán. 2000 novemberében, egy informális kormányülésen már ízlelgették, hogyan fogynak a kisgazda szavazók, akik szerintük mind a Fideszhez mennek. Dávid Ibolya hozzátette, hogy hála Istennek az MDF-hez is. Ez is téves volt, a veszélyekre hiába hívtam fel a kormányfő figyelmét. A kisgazda szavazó ugyanis olyan, mint a fradidrukker, akinek ha nem tetszik a csapat játéka, nem megy ki a meccsre, de nem kezd a Dózsának szurkolni. Nyáron lent voltam Baján, a halászlé fesztiválon. Összefutottam Stumpf Istvánnal, pontosabban ő fedezett fel a tömegben és másfél órán át beszélgettünk. Elhatárolta magát az ellenem indult akciótól. Azt állította, hogy fogalma sincs, ki és miért indította el az eljárást. Sőt, azt mondta, lehet, hogy vele is ez történik, mert nincs jó viszonyban a régi-új miniszterelnök-jelölttel. Sokak szerint bűnbak vagyok. Szerintem viszont inkább konc, akit odadobtak és ma már nem tudnak mit kezdeni ezzel a történettel. Szeretnék elfelejteni.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását