Külföld

Priskin csapattársát kitoloncolják?

Kiutasítják Nagy-Britanniából Al Bangurát, a Watford sierra leone-i játékosát - döntött kedd délután a brit bevándorlási hivatal. A focistának lejárt a tartózkodási engedélye, ezért a törvények szerint ki kell toloncolni az országból. Bangura novemberben

A klub nem hagyja annyiban, és fellebbez a döntés ellen. "Mindenkit sokkolt a hír a csapatnál. Nagyon szomorúak és csalódottak vagyunk, hogy nem maradhat Angliában. Az ügyet azonban nem hagyjuk annyiban, fellebbezünk a döntés ellen" – nyilatkozta Ian Moody, a Watford elnöke. Adrian Boothroyd, a csapat vezetőedzője kijelentette, Bangura az egyik legnagyobb ígéret a klubnál, ezért kész katasztrófa, ha meg kell válniuk tőle.

A 19 éves Bangura négy éve menekült el az elszegényedett afrikai országból. A 15 éves fiút egy kereskedő jutatta Angliába, ahol két férfi meg akarta erőszakolni. Bangurának sikerült elmenekülnie, és menekült státuszt is kapott, de ez csak két évre szólt. A középpályás – akinek kilenc napja megszületett első gyermeke – fél visszatérni hazájába, ahol elmondása szerint veszélybe kerülne az élete.

Forrás: fh

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.