2024. június 12. - Villő

Neten is lehet adakozni

Már interneten is lehet adományokat felajánlani, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet megújult honlappal várja az on-line adományozókat -közölte Kis Boáz, a segélyszervezet szóvivője kedden a távirati irodával.
2007. december 11. kedd 16:58 - Hírextra
A szóvivő elmondta, hogy az internetet használó adományozók a honlapon kiválaszthatják milyen termékkel szeretnék segíteni a rászorulókat, az ajándékot pedig a segélyszervezet eljuttatja a címzetteknek.

A Vám- és Pénzügyőrség által lefoglalt tárgyak egy része is ajándékká válik: a vámellenőrzéseknél lefoglalt árukból a Munkaügyi Minisztérium Karitatív Tanácsának segítségével ruhákat osztanak, ezt a segélyszervezet könyvadományokkal és más cégek felajánlásával egészíti ki karácsony előtt.
Kis Boáz elmondta, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal uniós segélyprogramjának segítségével idén áprilistól az év végéig 14 megyében több mint 140 településen oszt élelmiszert. Ezt kiegészítve idén 12. alkalommal hirdetik meg a szilveszterig tartó országos adventi pénzadománygyűjtést. Tavaly így több mint 36 millió forint gyűlt össze.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az idén 11. alkalommal tartják az Adni öröm! elnevezésű karácsonyi élelmiszergyűjtő akciót, amely pénteken kezdődik és jövő szerdáig tart. Kuzmányi István, a szervezet kommunikációs igazgatójának közlése szerint 2006 karácsonyára az akció keretében 110 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze 16 ezer csomagban, melynek forgalmi értéke közel 40 millió forint volt.

Debreceni István, a Baptista Szeretetszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy idén is elindították a Tízezer Gyermek Karácsonya elnevezésű jótékonysági cipősdoboz akciót. Tavaly több mint 13 ezer ajándékkal megrakott dobozt osztottak szét a gyermekek között, számításaik szerint idén akár 30 ezernél is több ajándékcsomag juthat célba.

Szólt arról, hogy az idei kampány fontos eleme a karácsony előtt átadandó Cipősdoboz-díj, amelynek célja a kimagaslóan adakozó magánszemélyek és közösségek elismerése.
Iványi Gábor lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség alelnöke az MTI-t arról tájékoztatta, hogy ők a hajléktalanok egészségügyi gondozását tartják legfontosabb feladatuknak a szeretetcsomagok kiosztásán túl, amelyeket a főváros V. kerületében és peremkerületeiben adományoznak a rászorultaknak.

A téli időszakban az elesettek egészségügyi gondozása különösen előtérbe kerül náluk, a 80 férőhelyes kórházukban karácsonykor - a tavalyihoz hasonlóan - idén is telt házra számítanak, ezenkívül bőrgyógyászati, fogorvosi és ambuláns háziorvosi rendelést is fenntartanak.
Menekültszállásukon karácsonykor koncertet szerveznek, tavaly a száztagú cigányzenekar egy része lépett fel, idén Balatoni Péter zongoraművész ad hangversenyt Liszt Ferenc és Chopin-darabokból. Hajléktalanszállásaikon az adventi időszakban a 600 férőhelyet kiegészítik 1800-ra - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását