2024. április 20. - Tivadar

Nem történt atrocitás a Gárda rendezvényén

A Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja tartott felvonulást vasárnap délután a Pest megyei Tatárszentgyörgyön.
2007. december 9. vasárnap 16:57 - Hírextra

Az eseményre annak ellenére került sor, hogy a rendezvényt a település polgármestere, megváltoztatva korábbi álláspontját, a romabűnözés és a roma társadalom ellen irányulónak minősítette, s ezért visszavonta a korábbi területfoglalási engedélyt.

A vidék közbiztonságáért címmel meghirdetett demonstráción elmondott beszédében Bíber József, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott: a Jobbik rendpárti, rendet akar Magyarországon, és megvédi az állampolgárokat minden bűnözőtől.

Kijelentette: szervezetük a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza, és új cigányprogramot hirdetnek. A Jobbik szerint el kell törölni a romákkal szemben alkalmazott pozitív diszkriminációt, a segélyeket csak közmunkavégzéshez kötve lehetne folyósítani, és a párt fellép minden olyan kormányzati intézkedés ellen, ami a cigányság erőszakos integrációjára vonatkozik, mert véleményük szerint a cigányság problémáját csak szegregációval lehet megoldani.

Dósa István, a Magyar Gárda parancsnoka azt mondta: azért Tatárszentgyörgyre szervezték rendezvényüket, mert ez a település "az állatorvosi ló esete", a településen minden probléma jelen van, ami hamarosan "társadalmi robbanáshoz" vezethet.

Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke a rendezvényt követő tájékoztatón az MTI kérdésére elmondta, hogy a Magyar Gárdának négy tagja is tatárszentgyörgyi lakos, és egyiküket ismeretlenek életveszélyesen megfenyegették, ezért a gárda több tagja napi 24 órás védelmet biztosít számára.

Hozzátette, hogy az elkövetkezőkben Borsod, Heves, Nógrád és Szabolcs megye egy-egy településére is el fognak látogatni.

A Magyar Gárda "cigányellenes" demonstrációja elleni tiltakozásul a rendezvényen megjelent Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke, Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője és más roma vezetők, jogvédők és értelmiségiek.

A rendezvény biztosítására mintegy 200 rendőrt vezényeltek a településre, de intézkedésre nem került sor.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását