Belföld
A minisztérium és az egyház
"A jó szándékot nem kérdőjelezzük meg, csupán óvatosan jegyezzük meg, hogy az egyház bírálata sokkal hitelesebb lenne, ha a hivatkozott erkölcsi elveket nem csak a tervezett, hanem az évtizedek óta működő rendszeren is számon kérték volna" - áll az Egészs
Az egyház formalevelet küld gyülekezeteinek, arra kérve a lelkészeket és gondnokokat, hogy kérjék meg országgyűlési képviselőiket: szavazzanak nemmel a társadalombiztosítási törvény parlamenti szavazásakor. Azok érdekében emelik fel szavukat, akik már most láthatóan az átalakítás vesztesei lesznek – áll a reformátusok erről kiadott kommünikéjében.
Szerintük sem az orvosok, sem az intézmények, sem a betegszervezetek és magánbiztosítók, de még gyakran a társadalombiztosítási szakemberek sem tudják megmondani, kinek és hogyan lesz előnyére a megváltoztatandó rendszer.
A tárca viszont úgy látja, hogy az egyház eddig talán azért nem nyilvánult meg egészségpolitikai ügyekben, mert ezek problémáit nem tekintették olyannak, amelyben egyházként meg kellene szólalniuk.
Felteszik a kérdést, hogy ezek szerint erkölcsi szempontból védhetőnek tartják a jelenlegi rendszert, amelynek meghatározó eleme a betegek kiszolgáltatottságára épülő hálapénz. Miért nem tiltakoztak eddig a mostani rendszer kiáltó igazságtalanságai ellen, amelyben a jómódúak több és jobb ellátást kapnak, mint a szegények? – áll a minisztérium közleményében.
Forrás: FH