Belföld

Vállalkozók Napja a MÜPÁ-ban

Az új gazdasági és közlekedési miniszter szerint nyílt érdemi egyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy javíthassanak itthon a vállalkozások helyzetén. A cégek képviselőivel közösen kell meghatározni a rövid és középtávú célokat, ugyanakkor nincsenek illúzió

Az eseményen Kiss Péter kancelláriaminiszter megköszönte a vállalkozóknak, hogy támogatták eddig a kormány reformjait. Egyben arra kérte őket, hogy a még hátralévő két területen – az időspolitika, valamint az adó- és járulékrendszer átalakításánál – is tegyenek így.

A Vállalkozók Napján Kiss Péter állami kitüntetéseket, Kákosy Csaba és Veres János pénzügyminiszter pedig az Év Vállalkozója Díjakat adta át.

A Vállalkozók Napján adják át péntek este az idei Prima Primissima Díjakat is a Művészetek Palotájában. A mostani lesz az ötödik ilyen ünnepség.

Forrás: FH

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.