Sport
Új versenyszám úszásban
Az 5 kilométeres csapatversenyt is beiktatja a hosszútávúszás hivatalos versenyszámainak sorába az európai úszószövetség (LEN).
A LEN – amint arról sajtólevelében beszámol – úgy döntött, hogy első alkalommal a 2008-as dubrovniki Eb-n (szeptember 9-14.) rendezi meg az újfajta viadalt, amelyet – az 5 kilométeres szólóversenyhez hasonlatosan – időfutamos rendszerben bonyolítanak le. Ez annyit tesz, hogy az egyenként három fő alkotta csapatokat egymás után, egypercenként indítják a rajthelyről, a startsorrendet pedig sorsolással határozzák meg. A triók végső helyezéséről az utolsóként célba érő ideje dönt. Az egyes nemzeti csapatokat két női és egy férfi-, vagy két férfi- és egy női maratonista alkothatja.
Az "üldözéses" újítás nem érinti az olimpia műsorán is szereplő 10, illetve a 25 kilométeres távokat, ezeknél változatlanul az egyidejű tömegrajt marad érvényben.
Forrás: MTI