Belföld
Évek óta eltűnt embereket keresnek
Évek óta eltűntként nyilvántartott emberek felkutatására és egyéb karitatív feladatokra is vállalkozik ezután a polgárőrség. A polgárőrök egy része mostantól ezzel, valamint idős emberek ellátásával, segítésével is foglalkozik majd. Ezzel kapcsolatban az
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: eltűnt emberek keresésekor gyakran segítenek a hatóságoknak a polgárőrök. Ebben az évben 45 esetben segédkeztek az azonnali keresésben.
Ezentúl azonban arra is vállalkoznak, hogy olyan embereket kutassanak fel, akikről már évek óta nem halott a családjuk. Emellett a tanyákon, kistelepüléseken élő idős emberek segítésében is szerepet vállalnak és a katasztrófák helyszínén az elsősegély-nyújtásban is részt vesznek. Ezekre a feladatokra a Magyar Vöröskereszt segítségével készülnek majd fel – mondta el Túrós András.
Forrás: FH