Belföld
2008 az útfejlesztések éve lesz
2008 az útfejlesztések és az útfelújítások éve lesz Győrött, mivel a közgyűlés 1,5 milliárd forintot biztosított a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, úgynevezett előzetes kötelezettségvállalás keretében - mondta Németh Zoltán, a Fidesz győri alelnö
Németh Zoltán közölte: az előzetes kötelezettségvállalással jogi értelemben jóval a költségvetés elfogadása előtt megtörtént a minden korábbinál nagyobb összegű fedezet biztosítása a város közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére.
A politikus ismertetése szerint ezzel a megoldással jelentősen meg tudják hosszabbítani a kivitelezési munkákra fordítható időt. A közbeszerzési eljárást ugyanis már most el tudják indítani, annak eredményét pedig a költségvetés február végi elfogadását követően hirdethetik ki. Így már kora tavasszal elkezdődhetnek a kivitelezések.
Hozzátette: ha csak a költségvetés elfogadása után kezdenék a közbeszerzési eljárást, akkor a nyári időszakra tolódna a munkák megkezdése.
A másfél milliárd forintból jövőre utakat, járdákat építenek, csomópontokat korszerűsítenek, parkolókat létesítenek – mondta Németh Zoltán.
Forrás: MTI