2024. március 29. - Auguszta

Kövéren veszélyes szülni

A szülés közben vagy gyermekágyban elhunyt anyák több mint fele túlsúlyos volt - állapítja meg egy kedden nyilvánosságra hozott brit jelentés. Az utóbbi két évtizedben csúcsot döntött a gyermekágyi halálozások száma Nagy-Britanniában. A biztonságosabb gye
2007. december 4. kedd 16:01 - Hírextra

Adataik szerint a 2003 és 2005 közötti időszakban a szüléssel összefüggésbe hozható okból elhunyt közel háromszáz nő fele elhízott volt. Mindez 520 gyereket hagyott anya nélkül - teszi hozzá a jelentés.

A túlsúlyos terhes nőket sokkal inkább fenyegetik a szívbetegségek, a szövődményes terhesség, a cukorbetegség, a trombózis és a fertőzések is.

A jelentés kitér arra is, hogy a rossz szociális háttérrel rendelkező nők hétszer nagyobb gyakorisággal találhatók meg az áldozatok között.

Bár 2000 óta nem romlott a helyzet, a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest 40%-kal több a haláleset a szigetországban. A tragikus esetek közel felét meg lehetett volna előzni a szakemberek szerint.
Néhány napja került nyilvánosságra a brit egészségvédelmi biztos megállapítása is, miszerint az állami kórházakban minden negyedik nőt egyedül hagynak vajúdás közben a hivatalos iránymutatások ellenére.

A CEMACH igazgatója, Gwyneth Lewis szerint megállapításaik egyértelműen igazolják, hogy az anyák általános egészségi állapota a legjelentősebb tényező a terhesség kimenetele szempontjából.
A fejlett országokban napjainkban százezer szülésre tíz-húsz anyai halálozás esik. Ez az arány a fejlődő országokban két nagyságrenddel rosszabb.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását