Tudomány

Lezárult a középdöntő

Huszonhatan jutottak tovább a 2008 márciusi döntőbe a felsőoktatási hallgatóknak meghirdetett TézEUsz 2011 - Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésű országos tanulmányi diákkonferencia és verseny középdöntőjéből - közölték a szervezők szerdán az

Közleményük szerint a verseny második fordulóját öt nagyvárosban tartották, ahol összesen 74-en mérkőzhettek meg a döntőbe jutásért. A bekerült pályázók a szakmai zsűri és a közönség előtt fejtették ki téziseiket a Magyarország 2011-es uniós elnöksége előtt álló kihívásokkal kapcsolatban.

Az EUvonal által szervezett verseny nyertesei brüsszeli tanulmányúton vehetnek részt és pénzjutalomban részesülnek.

A Külügyminisztérium be kívánja vonni a hallgatókat a nagy jelentőségű, összeurópai ügyek megvitatásába, ezért rendez az EUvonal – Göncz Kinga külügyminiszter védnökségével, az Európai Tanulmányi Központokkal együttműködésben – háromfordulós tanulmányi diákkonferenciát és versenyt a felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatók számára – tudatták a szervezők korábban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.