Bűnügy
Zsaroló iskolások
Általános iskolásokat gyanúsít zsarolással a rendőrség Mohácson - írta kedden az Új Dunántúli Napló. Takátsy Zoltán, a baranyai rendőrség sajtóreferense elmondta: a Duna-parti város egyik iskolájának tizennégy éves tanulója két gyermekkorú társát rávette
A zsarolók az elmúlt hónapokban napi rendszerességgel vettek el kisebb összegeket a sértettektől. A bűncselekmény-sorozatra úgy derült fény, hogy azt más, az ügyben nem érintett diákok elmondták osztályfőnöküknek, az intézmény vezetői pedig értesítették a rendőrséget.
A zsarolók ellen rendőrségi és iskolai fegyelmi eljárás is indult. Ketten közülük nem büntethetők, ráadásul az intézményből csak akkor bocsáthatók el, ha máshol felveszik őket – olvasható a baranyai napilapban.
Forrás: MTI