2024. március 29. - Auguszta

Százhatvanezren juthatnak ingyenes influenza elleni védőoltáshoz

Több mint 160 ezren juthatnak ingyenes influenza elleni védőoltáshoz Észak-Magyarországon, ugyanis az ÁNTSZ ebben a régióban a három év felettiek részére 157 ezer, a 6-36 hónapos kisgyermekek részére 3.220 adag oltóanyagot kapott.
2007. november 27. kedd 12:41 - Hírextra

Kovácsné Bocsor Krisztina, az ÁNTSZ regionális intézetének szóvivője elmondta: az influenza elleni védőoltás elsődleges célja, hogy egyéni védelmet nyújtson azoknak, akiknél egy esetleges influenzavírus-fertőzés alapbetegségük vagy életkoruk miatt súlyos lefolyású lehet.

A védőoltást térítésmentesen kérhetik, életkoruktól függetlenül, a 3 évesnél idősebb krónikus betegek, a szociális és egészségügyi intézmények ápoltjai és dolgozói - akik a fertőzés átvitele révén veszélyeztetettebbek -, valamint a foglalkozásszerűen nagyobb szárnyas állatállománnyal dolgozók és a 60 éven felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül.

A szóvivő azt is közölte, hogy második éve már lehetőség van a 6-36 hónapos gyermekek térítésmentes oltására is, ebben az esetben szintén bizonyos kockázati csoportok valamelyikébe tartozó kisgyerek részére adható be ingyenesen a védőoltás.

Az állam által ingyenesen biztosított oltóanyagot vizitdíj- és térítésidíj-mentesen kaphatják meg az érintettek.

Influenza ellen védőoltást egyébként mindenki kaphat, azok, akik nem tartoznak egyik kiemelten támogatott csoporthoz sem, a háziorvosi vény alapján, a gyógyszertárakban tudják kiváltani az oltóanyagot. A védettség az oltást követően két hét alatt kialakul, és több hónapig tart - a vizsgálatok szerint - a beoltottak 70-90 százalékánál.

Kovácsné Bocsor Krisztina az MTI kérdésre arról is beszámolt, hogy a régióban az influenzafigyelő szolgálat orvosai eddig összesen 176 influenzaszerű megbetegedést jelentettek, ebből Heves megyében 108, Borsod-Abaúj-Zemplénben 66, míg Nógrádban 2 esetet regisztráltak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását