2024. június 13. - Antal, Anett

Negyedik állomás: Miskolc

A Szűréssel az Életért Progam (SZ.É.P.) negyedik állomása Miskolc, a borsodi megyeszékhelyen szombat este hat óráig a városi sportcsarnokban szórakoztató műsorok kíséretében szűrővizsgálatokkal várták az érdeklődőket.
2007. november 24. szombat 20:34 - Hírextra

A sportcsarnok már a délelőtti órákban megtelt, a SZ.É.P. egész napos rendezvényei három téma köré szerveződnek: a helyben ingyenesen igénybe vehető szűrésekre, életmód- és egészségügyi-, valamint prevenciós tanácsadásra, illetve az egészséggel kapcsolatos felnőtt- és gyermekprogramokra.

Az esemény sajtótájékoztatóján Budai Bernadett kormányszóvivő azt mondta: Miskolc a negyedik állomása - Budapest, Debrecen és Győr után - annak az országos rendezvénysorozatnak, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal több szakmai és civil szervezettel közösen indított az egészségügyi szűrővizsgálatok népszerűsítése érdekében.

Hozzátette: a szűrések fontossága mellett szeretnék felhívni a figyelmet az egészségtudatos szemléletre, Magyarország lakói ugyanis a nyugat-európai életkorhoz képest hat évvel rövidebb ideig élnek, és összességében 13 évet töltenek betegen.

Arról is beszámolt, hogy az emberek nagy része, mintegy 31 százaléka csak akkor megy orvoshoz, ha már komoly problémával küzd. A SZ.É.P. szombatok programsorozata keretében pedig azt várják, hogy az ország hét nagyvárosában mintegy 150-200 ezer embert tudnak megmozgatni és bevonni a szűrésekbe.

Kifejtette: anyajegy- és melanoma (bőrrák) szűréssel, vércukorszint-, koleszterin-, vérnyomás- és testzsír-százalék, illetve hemoglobin A1C méréssel, testtömeg (BMI) számítással, valamint szemészeti vizsgálattal várják az érdeklődőket. Emellett elvégeztethető hallás- és fül-orr-gégészeti vizsgálat, sőt prosztatarák-szűrés is kérhető egy egyszerű vérvizsgálattal.

A SZ.É.P. következő állomása Pécs lesz, majd Szeged és Székesfehérvár következik a sorban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szűrővizsgálatok eredményesek voltak a korábbi helyszíneken, a fővárosban például 12 daganatos elváltozásra derült fény, volt olyan, akinél több rákos bőrfelületet is kiszűrtek. Debrecenben legtöbben vércukorszintet mérettek, és szemvizsgálaton voltak, Győrött pedig két melanomás esetet és hét bőrrákos elváltozást találtak a szakemberek.
A kormányszóvivő úgy fogalmazott: az eseményt tovább népszerűsíti, hogy ismert személyiségek - Dobó Kata és Hevesi Tamás - vállalták a házigazda szerepet, ráadásként pedig két középiskola diákjai "csalogatják" a miskolciakat a szűrővizsgálatokra. A Földes Ferenc Gimnázium és csapatkapitánya Czene Attila, illetve a Herman Ottó Gimnázium Karsai Zita vezetésével azért küzd, hogy minél több felnőttet ösztönözzenek a sportcsarnokban tartott rendezvényre - ismertette Budai Bernadett.

Bodnár Judit, az ÁNTSZ észak-magyarországi regionális tiszti főorvosa beszámolt arról, hogy a régió átlagéletkora az országos adatokhoz képest is kevesebb egy-két évvel. A halálozási okok között első helyen a keringési betegségek szerepelnek, de ezt az adatot szorosan követik a "dobogó második fokán" a rákos megbetegedések.

Megjegyezte: a szűrések segítségével nagyon sok komoly betegség megelőzhető és kivédhető, igazi áttörés ezen a területen akkor lesz, ha az emberek felismerik ennek fontosságát és egy-egy szűrővizsgálat alkalmával 70 százalékos lesz a részvételi arány.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását