2024. április 19. - Emma

Kevesebb a csokimikulás

Míg 2006-ban nőtt a szaloncukrok iránti kereslet, addig csokimikulásból két százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban - derül ki a GfK Hungária Piackutató Vállalat MTI-hez eljuttatott, a karácsonyi édességek fogyasztásával kapcsolatos tendenci
2007. november 19. hétfő 19:55 - Hírextra
A tavaly karácsonyi szezonban (2006. október és 2007. január közötti időszakban), a vásárlók 4 százalékkal több szaloncukrot vásároltak, mint az azt megelőző év azonos időszakában, így mintegy 8 százalékkal nagyobb összeget hagytak a kasszáknál. A kereslet főként a sajátmárkás termékek felé irányult, aminek hátterében főként a saját és a gyártói márkák közötti árkülönbség húzódik meg, hiszen míg egy kilogramm márkázott szaloncukor tavaly átlagosan 1078 forintba került, addig a sajátmárkás termékek egy kilogrammját csaknem kétharmad áron, 668 forintért lehetett megkapni - olvasható az összeállításban.

A különböző kiszerelési formák közül 2006-ban a zacskós volt a legnépszerűbb és egyben legkelendőbb is, a háztartások által megvásárolt szaloncukor mennyiségének 58 százalékát adta, ami 7 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest. A dobozos kiszerelésű szaloncukrokból is több fogyott, a háztartások 17 százalékkal nagyobb mennyiséget vásároltak belőle a korábbi évhez képest.
Az elemzésből kiderül, hogy a dobozos kiszerelést jellemzően a fiatal, 40 év alatti korosztály, míg a zacskóba csomagolt szaloncukrot inkább az 50 év feletti korosztály vásárolta meg.

A karácsonyi csokifigurákból a 2006. évi szezonban két százalékkal fogyott kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, amelynek az oka árdrágulás lehetett. A magasabb ár főként a diszkont- és cash & carry üzletekben volt kiugró, míg a hipermarketek tavaly átlagosan hat százalékkal kínálták olcsóbban az egy évvel korábbihoz képest a csokifigurákat. Nem csoda, hogy a csokimikulásoknak csaknem az egyharmada a hipermarketekből került a csizmákba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását