2024. április 16. - Csongor

Pokorni a nagykoalícióról

A Fidesz alelnöke szerint akkor lesz eredményes és sikeres a népszavazás, ha olyan emberek is támogatják, akik baloldali érzelműek vagy valamikor azok voltak. A referendum sikeressége után lehet annak kötvetkezményeiről beszélni - mondta a Magyar Nemzetne
2007. november 17. szombat 11:28 - Hírextra

A Gyurcsány Ferenc nélküli szocialistákkal kötendő nagykoalícióról Pokorni Zoltán úgy nyilatkozott: nem tudja, hogy volna ilyen vélemény a Fideszben. Kósa Lajos nagykoalícióról szóló kijelentéseit a politikus úgy értelmezi, hogy szerinte olyan összefogásról beszélt, ami egyértelmű irányt mutat. Az alelnök úgy véli, hogy nem nagykoalíciós igény fogalmazott meg Kósa Lajos, és ez nem is lenne indokolt.

Lamperth Mónika szociális miniszter javaslatát, hogy szűnjön meg a szabad iskolaválasztás, elfogadhatatlannak tartja Pokorni Zoltán. Szerinte a még mozdulni képes középosztály gyermekeit fosztanák ugyanis ezzel meg a szabad választástól, és súlyosan korlátoznák a tehetséggondozást. Arra kell programot kidolgozni, és külön pályázati keretet létesíteni, hogy a minőségi tanulás esélyét olyan intézmények is tudják biztosítani, ahol nincsenek szaktanárok és megfelelő eszközök - fejtette ki.

Pokorni Zoltán arról is beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a XII. kerület polgármestereként a kabinet önkormányzat-ellenes politikájának kivédésére sorolná át és értékesítené a hegyvidéki területek egy részét. Az a terület, amit most újra akarnak szabályozni, az a kerület 1 százalékát jelenti - közölte.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását