2024. május 6. - Ivett, Frida

Feltérképezték a háttérhallás agyközpontját

Érzékszerveinkkel a jelenségeknek nemcsak egy-egy tulajdonságáról veszünk tudomást, az érzékelt valóságot összetett módon dolgozza fel az egészséges szem, orr és fül. Arról, hogy az agy mely pontján futnak össze az adott szerv által érzékelt információk,
2007. november 16. péntek 10:11 - Hírextra

A látómezőnkbe kerülő tárgyak távolságát és irányát a mindkét szemükkel jól látók azonnal azonosíthatják. De még a látótér peremén, a periférikus látómezőben láthatókat is. Orrunkkal az illatok, szagok érzékelésére és megkülönböztetésére vagyunk képesek, s nagyjából még arra is, hogy azok milyen irányból érkeznek. Fülünkkel pedig nem csak a figyelt, hanem akár a hátunk mögött hallható zajok irányát is érzékelni tudjuk.

Amíg a periférikus látómezőben látottak és az ismeretlen szagok helyzetének meghatározását segítő agysejtjeinknek az agybéli helyzetét már meglehetősen pontosan ismeri az orvostudomány, a háttérhallásnak ezt az agybéli központját csak a közelmúltban sikerült meghatároznia az izraeli Hebrew Egyetem (HU) és Weizmann Intézet (WI), valamint a Kaliforniai Egyetem (UC) agykutatóinak. Korábban úgy vélték, hogy egyes nem látható hangforrások térbeli helyzetét (vagyis azt, hogy honnan is jön a hang), csak tudatosan, az irányra koncentrálással képes megállapítani az ember. Ám amikor valamiért sérült agyú pácienseket vizsgált a HE-n dr.Leon Deouell, kiderült, hogy akarattal sem képesek a hangforrás helyzetét meghatározni. Ebből következett, hogy mivel az agyukban a planum temporale (homlok mögötti síma, kevésbé barázdált agy-rész) volt sérült, az a terület lehet az erre a tevékenységre képes érző agysejtek, a neuronok helye.

Dr. Deouell vezetésével ezután nemcsak a korlátozott térhallású betegek, hanem sok önként jelentkező térhallását is megvizsgálták. A hangok erejét és hullámhosszát (azaz magasságát) változtatták, közvetlenül keltett zajokat figyeltettek, de fejhallgatón keresztül hallhatókat is. Olykor csendben, csak a vizsgált hangot keltették, máskor pedig háttérzajokkal együtt hallhatókat. A kísérletekbe bekapcsolódott a HE érzőidegeket vizsgáló komputerközpontja, valamint a Berkley Egyetemről (USA) Aaron Heller, az UC-n kutató D'Esposito és Knight professzorok, végül a Weizmann Intézettől Rafael Malach is.

A későbbiekben mód nyílt - több kutatóhelyen is - a háttérhallás helyének nemcsak hang-kísérletekkek, hanem a páciensek agyának egyidejűleg komputer-tomográffal, illetve mágneses rezonanciával történő, folyamatosan figyelésére is. Végül pontosan meg tudták határozni az agyban a térbeli háttérhallásnak a pontos helyzetét.

A Neuron című nemzetközi szakfolyóiratban közzétett közös tanulmányuknak nemcsak egyszerűen az agyi elváltozás helyének meghatározásában van jelentősége. Abban is, hogy a zajok térbeli meghatározására képtelen betegek esetében milyen agybeli elváltozásra lehet következtetni, és az agy mely részén célszerű folytatni a további vizsgálatokat, illetve a gyógyító terápiákat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását