Életmód

Sikeres vadászszezon

Jó eredményeket hozott az őszi vadászszezon Győr-Moson-Sopron megyében. A győri és a soproni bírálatokon csaknem háromezer elejtett állat trófeáját vizsgáltak meg, s közülük számos aranyérmet érdemelt ki.

– Nem panaszkodhatunk az idei szarvasbőgésre – mondta az MTI-nek Pintér Csaba, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatóságának vadászati és halászati osztályvezetője. – A hosszan tartó bőgés ideje alatt október 31-ig 541 gímszarvast ejtettek el a megye vadászai. Ezenkívül 11 dámbika is terítékre került. Sikerült 2284 őzbakot és 83 vadkant is leteríteni. Igaz, a bíráláskor más megyék trófeáival is találkoztunk, de azt elmondhatjuk, hogy 4 arany- és 45 ezüst-, valamint 133 bronzérmes gímszarvastrófea a mi erdeinkből származik – mondta a szakember.
Külön öröm Pintér szerint, hogy a Bakony megyébe nyúló részén és a ciráki erdőben tíz kilogramm feletti agancssúlyú egyedek is puskavégre kerültek. Őzből a legtöbbet országban a Győr-Moson-Sopron megyei vadászok ejtettek el. Míg a vizsgált szarvasagancsok súlyra és – szakmai kifejezéssel – felrakásra is kiemelkedők, addig az őzbakok az enyhe, táplálkozáshoz kiváló körülményeket biztosító tél ellenére is gyengébb felrakást értek el. Ezért köztük csak egyetlen aranyérmes akadt. A jócskán elszaporodott vaddisznók között viszonylag kevés, 16 centiméter fölötti agyarral rendelkező kant értékelhetett a zsűri.

A szarvasbőgés időszaka után indul a vadászat az apróvadra. Nyúlból és fácánból is szép számmal akad a megyében.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.