2021. január 27. - Angelika

Kistérségi fejlesztési hálózat februártól

Kistérségi fejlesztési hálózat jöhet létre jövő év februárjától a jelenleg is működő hálózatok összevonásával. Erről Veress József és Szűcs Erika, az MSZP két országgyűlési képviselője beszélt kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2007. november 6. kedd 17:10 - Hírextra
Az átalakítás után kevesebb szereplővel fog működni a kistérségi fejlesztési hálózat, amivel koncentráltan a hátrányos helyzetű térségeket tudja segíteni a kormányzat, illetve elő tudja segíteni, hogy minél több pályázat készülhessen - közölte Veress József.

Kérdésre válaszolva elmondta: a hálózat a Nemzeti Fejlesztési Terv házhoz jön tanácsadói rendszer és a kistérségi megbízotti rendszer alapjain jön létre, mind a két hálózatot az önkormányzati miniszter irányítja. A kormánypárti politikus elmondta: az átalakulás után 270 fős lesz a hálózat, 94 kistérségben 2-2 fő lesz, a többiben egy fő dolgozik majd. Hozzátette: a pályázatot írnak ki majd a posztok betöltésére.

Veress József azt mondta, a kormány rendelettervezete most készül. A nemzeti fejlesztési tervet felügyelő eseti bizottság ülésén az ellenzéki képviselők is egyetértettek a hálózat szükségességével, további kérdések az összeférhetetlenségi szabályok kapcsán merültek fel - mondta a politikus, aki szerint az új szabályok biztosítják, hogy pártfunkcióval rendelkező személyek ne legyenek a hálózatban.

Szűcs Erika azt mondta, hogy az új rendszer ügyfélorientált, tanácsadó jellegű és koordináltabb, az abban dolgozók foglalkoztatása teljesítményorientált lesz és szigorú összeférhetetlenségi szabályokat határoznak meg. A szocialista képviselő közölte: a hálózatban dolgozók nem írnak pályázatot, nem osztanak pénzt, hanem abban segítenek a kistérségeknek, hogy fejlesztési céljaikat meghatározzák. A hálózat munkatársainak lesz egy fix és egy mozgó díja, ami attól függ majd, milyen tevékenységet végeztek - fűzte hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását