2024. március 29. - Auguszta

A református egyház a párbeszéd híve

A református egyház a párbeszéd híve, legyen szó akár társadalmi szervezetekről, akár a többi egyházról – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Egyházk
2007. október 31. szerda 09:40 - Hírextra

A dialógusra való törekvés abban is megmutatkozik, hogy a református egyház a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának 1943-as alapítói között van – emlékeztetett.

Ez a tanácskozó testület állásfoglalásokkal, kérdések megvitatásával segíti egymás minél jobb megértését, a konszenzusra törekvést. Ennek a szervezetnek a vezetőit mindig paritásos alapon választják meg, egy ciklus erejéig az elnök református és a főtitkár evangélikus, majd ez a két felekezet megcseréli a tisztségeket; a tagok között képviselteti magát a baptista és a metodista egyház is – mondta a püspök.

A katolikus egyházzal szintén barátságos kapcsolatot ápolnak. Bölcskei Gusztáv arra a mondásra emlékeztetett, hogy Pannonhalma és Debrecen között a XIX. század óta „szivárvány ível át, amin az egyházi elöljárók az utóbbi időben egyre többet sétálnak”. A két várost az is összeköti, hogy a kommunizmus ideje alatt mindkét helyen volt egyházi középiskola - tette hozzá.

A magyar katolikus és evangélikus vezetőkkel negyedévente találkoznak aktuális ügyeket megbeszélni és eszmét cserélni a teológiai kérdésekről vagy a közös gondokról. A tárgyalásokon a papképzésről is esik szó, a reformátusok büszkék arra, hogy más egyházakkal ellentétben nincs paphiányuk – jegyezte meg a zsinat lelkészi elnöke.

A párbeszédhez hozzátartozik a határon túli magyar gyülekezetekkel való kapcsolattartás is, ennek koordinálására hozták létre a hivatalban lévő egyházvezetőket összefogó Kárpát-medencei Generális Konventet, ahol 9 egyházkerület 64 egyházmegyéje találkozik időről időre. Hangsúlyozta, hogy ezzel azt az egységet állították helyre, amelyet a trianoni határok felszabdaltak.

Legutóbb Sárospatakon üléseztek, ahol a közös református örökség ápolásának mikéntjéről döntöttek. Ugyanez a célja a Református Egyházvezetők Konferenciájának is, amely korábban a Reformátusok Világszövetsége nevet viselte. Az egyházvezetők Európai Tagozatának elnökévé tavaly Bölcskei Gusztávot választották, aki ilyen minőségében járt Litvániában az ottani 10 ezer fős református gyülekezetnél.

A Református Egyházvezetők Konferenciája hivatott képviselni az egyház érdekeit az Európai Unióban is, mivel ennek alkotmánya kimondja, hogy az egyházakkal rendszeresen kell tartani állami szinten a kapcsolatot – mondta a zsinat lelkészi elnöke.

A konferencia következő közgyűlése 2008 januárjában Párizsban lesz, ahol megbeszélik a 2009-es Kálvin-emlékév legfontosabb teendőit – tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

thurvj97
2007. október 31. 09:45
Akkor mi lesz a Hegedűsökkel? Ők kimaradnak a buliból és továbbra is gyülölködnek? És Tőkés megérti-e ezt az üzenetet? Orbánról nem is szólva!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását