Örökrajz-kedvencek

Így kezdődött

A magyar rajzfilmgyártás alapjai az első világháborúig mennek vissza. A magyar animációs film első rajzvonásai Kató Kiszly István grafikus nevéhez fűződnek. Ám egészen a II. világháború után pár évvel bekövetkezett államosításig szinte kizárólag reklámokban élt tovább a műfaj. 1951-ben megszületett A kiskakas gyémánt félkrajcárja (Macskássy Gyula–Fekete Edit), az első magyar rajzjátékfilm. Bár színvonala sokak szerint hagy némi kivetnivalót maga után, mérföldkő a magyar animációs film történelmében ez a népmesei történetet feldolgozó darab. Külön érdekesség, hogy a film ötletével először kacérkodó stáb tagja az a Kassowitz Félix, akinek unokája ma filmrendezőként és Amélie elrontotta fényképgyűjtő szerelmeseként híresült el.

Az ötvenes években két évre bezárták “rajzfilmgyárat”, viszont a hatvanas évek kapujába már önállóan lép a Pannónia Filmstúdió animációs részlege. A műveknek sikerült a mese és a napi politikai keretektől megszabadulniuk, az ábrázolás végtelen szabadsága kiengedte a filozófia terepére a rajzolókat. Megkezdődött az a több évtizedes virágkor, amit a mai napig visszasírunk és hálás szívvel emlegetünk.

Nem könnyű feladat rangsorolni e korszak alkotásait. Ezt meg sem kísérelném, inkább kiemelnék két meghatározó momentumot, ahogy a rendőrök szokták a körbevett tüntetőkből kiszedegetni a hangadókat. A magyar animáció világnapjának alkalmából szeretnék tisztelegni a Macskafogó, a Vuk emléke előtt. Ha léteznének kötelező néznivalók általános iskolában ez az állati páros biztos nem hiányozna a tanrajzfilmek sorából.

A Föld legintelligensebb lakói az egerek

Douglas Adams is megírta azóta, hogy az egerek különleges pándimenzionális lények, és valójában ők irányítják a bolygónkat. A Macskafogó világa is egérközpontú: Miki Egér alapú az időszámításuk, egérfeletti szuperhős a film főszereplője. Ez a film az, aminek címe hallattán szinte mindenkinek eszébe jutnak szívének és nevetőizmainak legkedvesebb pillanatai.

Igen széles palettán mozognak ezek az emlékek: kezdve a macskák közti hierarchiától (Mr. Gatto, Mr. Teufel, Safranek viszonya, Lusta Dicken és spanyolajkú vámpírbarátain (Maxi Potzak: Mi nem megenni bátor egérke mi csak kiszívni szép piros vérét.)át a négy táncosból gengszterré avanzsált patkányig (akik irtó jól irtanak, de végül mehetnek vissza a balettba ugrálni).

Persze nem szabad megfeledkeznünk Grabowskiról, az egériség megmentőjéről sem. A film elején az Intermouse gyűlésen megtudjuk róla, hogy : Meghasonlott, kilépett. Thoreau-t olvas és nyers koszton él, majd azt is hogy : nem hisz a civilizációs csecsebecsékben és nem szokása megsérülni.

A rajzfilm minden egyes pillanata telitalálat, a zenék, a karakterek a kisebb poénok(a balesetet szenvedő egérmotoros rendőr olvasgatja az elsősegély könyvet, ugyanitt Grabowski megborotválkozik a CB rádióval). Végül de semmiféleképpen sem utolsósorban az egyik legjobban sikerült párbeszédrészlet a filmből :

Mr. Teufel: – Likvidálni őket!
Safranek: – Igenis! Golyó, méreg?
– Pazarlás Safranek. Követ a nyakukba és a folyóba velük.
– Igenis, Mr Tejfel. Az özvegyeknek gyászruha hozzájárulás, baleseti segély?
– Semmi. A szokásos részvéttávirat az elnöktől. És az árváknak egy darab nyalóka, persze fejenként. Van még valami?
– Bocsánat, ööö, mr Tejfel, de a…
– Mi a baj Safranek?
– Mi lesz, ha a szakszervezet megtudja?
– Ki most a szakszervezet?
– Girhes Joe. A múltkori munkaerő-csökkentés miatt is tiltakozott.
– Hát, szúrják ki a szemét valamivel!
– Már 82 éves, uram, teljesen vak!
– Hülye!
– Igen uram, azért vállalta.
– Maga a hülye Safranek, képletesen értettem.
– Ezer bocsánat uram. Szóval… tömjük be a száját valamivel?
– Ha így jobban tetszik magának.

Jól csak a szívével lát az ember

Az árván maradt kisróka történetének sikerét már Fekete István rendkívüli állatszeretettel megírt könyve is garantálná. Ehhez adódottak még hozzá a zseniálisan megrajzolt karakterek, az állatok bőrére szabott szereplőhangok, a bájos zene és a humor formájában megjelenő társadalomkritika. Vuk első igazi zsákmányára áhítozó Sut kiabálása (beképzelt felkapaszkodottak), a falu kutyáinak pletykái, ahogy egymásra ugatnak. És persze Vahur, aki elárulta a szabad népeket és a sima bőrűt szolgálja.

A film egyik legbájosabb jelenete a részegen hazatántorgó gúnárok párbeszéde. Jobban mondva párgágogása. De kiemelendő a kicsi Vuk vadászatórája is: szegény nagybátyját Karakot alaposan lefárasztja (Vigyázz, le ne ejts! Ugye nem ejtesz el? Megnémultál Karak? – mikor Karak a szájában viszi át a szakadék felett). Vuk fantasztikus felfedezései is felejthetetlenek: a békára mondja például: „Nini! Ugráló kavics, De furcsán jár. Ha úgy ugrálok mint ő, majd azt hiszi, hogy én ő vagyok”. Béka reakciója: „Jól látom? Hát most rokon vagy nem rokon?”

Amikor Vuk reggel éhesen ébred a következő eszmefutatással indítja napját : „Valami korog. Itt valakinek korog a gyomra. És éhes vagyok. De hát akkor az én gyomrom korog.” Személyes kedvenc a különböző állatok hangutánzó szójátéka (Hu-hu-humorosak, ko-ko-kolosszális, gá-gá-gátolni) is.

Tévedés lenne a magyar rajzfilmek sikerét és nemzetközi szinten is hihetetlen magas színvonalát csak annak köszönni, hogy ebben az időszakban ez a kinyilatkozási forma adta a legtöbb áthallási lehetőséget. Nemcsak azért nagyon jók a korszak animációs filmjei és sorozatai, mert a művészek ebben a formában „kényszerültek” közölni világképüket. Éppen ezért nem igaz, hogy a mai viszonyok között ne jöhetnének létre világszínvonalú és mégis ízig-vérig magyar remekművek.

Folytatás?

Természetesen a nosztalgiázás nem jelenti azt, hogy ne lennének új filmek, új reményekkel a mai magyar rajzfilmvilágban: hamarosan a mozikban a Macskafogó 2 és készül a Vuk folytatása is. Most debütál például Egon és Dönci, és ne felejtsük el, hogy idén magyar is volt az Oscar-díj esélyesek között: M. Tóth Géza Maestro című alkotása versenyzett az Akadémia elismeréséért.