Gazdaság / HR
Probléma a fogyasztóknak és tenyésztőknek
Tabajdi Csaba, az MSZP EP Delegáció vezetője, a Mezőgazdasági Bizottság főtagja kedden késő este szólalt fel a mezőgazdasági árak emelkedéséről a szocialista frakció által kezdeményezett az Európai Parlament plenáris vitájában.
"A világkereslet növekedése, a nem-élelmiszercélú termelés (bioüzemanyagok) megugrása, az olajár folyamatos emelkedése, valamint a klímaváltozás következtében drasztikusan emelkedtek a mezőgazdasági, elsősorban a gabona- és a takarmányárak. Ez súlyos gondokhoz vezet az Európai Unió termelői és fogyasztói számára egyaránt.
A Kopint-Datorg magyar kutatóintézet szakértői számításai szerint a világgazdaságban egy év alatt 22-24%-kal emelkedtek a nyersanyag- és élelmiszerárak, ugyanakkor ma még senki sem tudja, hogy mennyire lesz tartós ez a trend. A legnagyobb vesztesek a fogyasztók és az állattenyésztők, ezen belül is a sertés- és a baromfitartók. A mostani áremelkedés haszonélvezői az energiaellátók, a kereskedők, és alapvetően nem a mezőgazdasági termelők. Nem az a baj, hogy az árak emelkednek, hanem, hogy a KAP torz rendszere miatt a gazdagok, a magasabban támogatottak (pl. a gabonatermelők) még gazdagabbak lesznek. Nem készült elemzés arról sem, hogy a mostani áremelkedésből mennyi jut a spekulánsoknak. Most, amikor az Európai Parlament és az Európai Bizottság az agrártámogatások átláthatóvá tételéről, nyilvánosságra hozataláról döntött, azt is ki kellene végre mutatni, hogy az uniós agrártámogatásoknak milyen jelentős része áramlik ki a mezőgazdasági szektoron kívülre, például a kereskedelmi láncok zsebébe.
Újra kell gondolnunk a bioüzemanyagok felhasználását is. Csak olyan megoldásokat szabad támogatnunk, amelyek nem vezetnek zavarokhoz az élelmiszerpiacokon, nem okoznak súlyos hiányt az alapvető ellátásban. Ilyen például az állati melléktermékekre alapuló biogáztermelés, amely az amúgy felesleges melléktermékeket, trágyát használja fel. Ezzel kapcsolatosan most készül a Tabajdi-jelentés.
A megoldás kettős: egyrészt a bajba került ágazatok számára – mint a tejtermelés és az állattenyésztés – sürgős segítséget kell nyújtania az uniónak. Másrészről a 2008-ban sorra kerülő egészségügyi felülvizsgálat során az új helyzetre való tekintettel alapjaiban kell újragondolnunk a Közös Agrárpolitikát. Ezért kérem az Európai Bizottságot, hogy készítsen alapos elemzést a jelenlegi helyzetről és a hosszú távú trendekről, amely a KAP átalakításának biztos bázisát képezheti."