2024. május 6. - Ivett, Frida

Egymilliót törlesztettek

Szerdán egymillió forintot törlesztett a nemzetközi Sportdöntőbírósággal (CAS) szemben fennálló tartozásából a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert. A két atlétát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége pénteken felszólította, ho
2007. október 24. szerda 14:46 - Hírextra

"A mai napon elküldtünk egymillió forintnak megfelelő összeget, s folyamatosan próbálunk törleszteni a MOB-bal egyeztetve" - mondta az MTI-nek a diszkoszvető Fazekas Róbert. "Nagyjából most tartunk a 35 ezer svájci frankos összeg felénél, bízunk benne, hogy a hó végéig, illetve egy-két héten belül sikerül a teljes összeget törleszteni."

Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke a távirati irodának azt mondta, szeptemberben felszólították a két atlétát, hogy október végéig rendezzék adósságukat.

"Ellenkező esetben a MASZ, élve jogi lehetőségével, felfüggeszti a két sportoló versenyzési jogát, s fegyelmi eljárást kezdeményez velük szemben, aminek eltiltás lehet a vége. A két atléta ezt tudomásul vette, s azt válaszolták, hogy október végéig kifizetik a pénzt."

Rábold hozzátette, erről értesítették a MOB-ot is.

"A MASZ végig következetesen és a szabályoknak megfelelően járt el a két versenyző ügyében, ezt az ügyészségi vizsgálat is megállapította" - hangsúlyozta Rábold, jelezve, nem lát jogi lehetőséget arra, hogy a MASZ fizessen Annus és Fazekas helyett.

A két nehézatléta azután indított - és vesztett - pert a CAS-nál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen, hogy a NOB doppingvétség miatt megfosztotta őket athéni aranyérmüktől.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását