Belföld
Nem tüntetéssel kell a kormányt megbuktatni
Nem tüntetéssel, lázongással kell a fennálló kormányt megbuktatni - hangoztatta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden Debrecenben, a nagyerdei ,56-os emlékműnél, több mint ezer fős hallgatósága előtt.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerint ma nem áll jogában senkinek erőszakoskodni, hamis párhuzamot vonni az 56-os pesti srácokkal, mert akkor diktatúra volt, ma pedig demokrácia van és nincs az országban idegen hatalom.
Ugyanakkor – mint fogalmazott – kísértetiesen hasonlít egymáshoz az akkori és a mai hatalom mozgásterét meghatározó három tényező. Kósa Lajos szerint mindkettő elveszítette a legitimációját, hazugságra épült és gazdasági csődbe juttatta az országot.
Hogyan tovább? – tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, aki úgy vélte, ma arra kell felkészülni, hogy milyen lesz egy Gyurcsány Ferenc utáni Magyarország.
Kijelentette: aki nem tud tenni az országért, csak hablatyol, annak mennie kell, legyen bármelyik oldalon.
Kósa Lajos beszédében összefogást sürgetett a nemzet felemelkedése érdekében.
"Ma Magyarországon olyan széles összefogásra van szükség, aminek alkotmányos ereje van. E nélkül nem lehet megoldani a magyarországi válságot" – mondta a polgármester.
Kósa Lajos példaként a németországi nagykoalíciót említette, amit "összekényszerített" a német értelmiség és a sajtó. A politikusok ugyanis – vélekedett -, önmaguktól nem, vagy csak nagyon ritkán tudnak összefogni.
A Fidesz országos alelnöke végezetül annak a reményének adott hangot, hogy kiutat találnak a válságból, amire 56 példája jó lehetőség.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz veled Magyarország, csak egyetlen válasz van: virágozni fog. "Egymásnak vállat vetve ezért fogunk dolgozni" – mondta Kósa Lajos.
Forrás: MTI