2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tesztelhetjük ereink állapotát

Heteken belül a patikákba, rendelőkbe kerülnek az érsebész szakma által összeállított önellenőrző tesztlapok. A rövid kérdéssort kitöltve bárki megtudhatja, érdemes-e szakorvoshoz fordulnia. A szakemberek ezzel elsősorban az alsó végtagok érszűkületének v
2007. október 21. vasárnap 19:29 - Hírextra

A tesztlapot mindenki számára érthetően fogalmazták meg, és néhány perc is elég a kitöltéséhez - mondta el a Független Hírügynökségnek Kollár Lajos, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy egy rövidebb séta közben elfárad, vagy begörcsöl-e a vádli.

Az alsó végtag hűvössége, sápadtsága is érrendszeri problémákra utal - mondta el a szakember. A válaszokhoz pontszámokat rendeltek, így bárki megtudhatja, melyik kategóriába tartozik, és szükséges-e orvoshoz fordulnia.

Kollár Lajos elmondta, hogy Magyarországon egymillió ember szenved az érszűkülettől, többségüknek alsó végtagi érszűkülete van. Emiatt hozzávetőleg 7 ezer amputációt végeznek évente, de ez már a végső stádium.

A szakember beszélt arról is, hogy az érszűkület genetikai kérdés. Hozzátette: azt előre nem lehet tudni, hogy van-e rá hajlama valakinek. A megelőzés ennél a betegségnél is nagyon fontos. Ezek között a cigaretta mellőzését, mozgást és az egészséges étkezést érdemes kiemelni - tette hozzá.

A szeptemberben indított "Járj az életedért!" egy átfogó kampány. A tesztlap összeállítása mellett a szakorvosok felvilágosító előadásokat is tartanak országszerte. Az akció elnevezése két dologra is utal: a járás segít a betegség felismerésében, és segít a megelőzésben is.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását