Belföld
Többet ésszel, mint ügyésszel – igazodik a Gárda
A Magyar Gárda alapszabály-módosítást tesz, hogy az ügyészség által jogsértőnek tartott helyzetre törvényes megoldást találjon - közölte az egyesület kedden az MTI-vel.
A Fővárosi Főügyészség szerint a Magyar Gárda Egyesület jogsértő magatartást folytat azzal, hogy a honlapján található nyilatkozatban katasztrófa-, rend- és polgárvédelmi feladatokat is célul tűzött ki, habár ezt a bírósághoz benyújtott alapszabály nem tartalmazta – olvasható a közleményben.
A szervezet honlapján található, félreérthető nyilatkozatból az ügyészség által kifogásolt részt ideiglenesen – a jogi helyzet rendezéséig – törölték – áll a Magyar Gárda közleményében.
Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn a Magyar Televízió esti hírműsorában elmondta: "Felszólítottuk az egyesületet, hogy a jövőben ezt az állapotot szüntessék meg, ezzel a törvénysértő magatartással hagyjanak fel, oly módon fejtsék ki a tevékenységüket, hogy az alapszabályban meghatározott cél és a tényleges tevékenység legyen összhangban."
Forrás: MTI