Kultúra

Az Ülü képvisel minket

A gyimesi csángó népzenét játszó Ülü együttes képviseli Magyarországot az észtországi Rokonsági Napokon, a zenekar kedden és szerdán Tallinnban, szombaton pedig Tartuban lép föl. A tallinni magyar intézet az Ülü együttest ajánlotta a rendezvény szervezőin

A zenekar a Keleti-Kárpátok hegyei között élő gyimesi csángók zenéjéből ad ízelítőt a nagyközönségnek. Az Ülü együttes magját az egyik legismertebb magyarországi furulyás, népdalgyűjtő és zenekutató, Juhász Zoltán gyermekei alkotják.

Az együttes Tallinnban önálló koncertet ad az Óvárosi Zeneházban, majd a gálaesten muzsikál, és Tartuban is színpadra lép. A tartui egyetemen tanulnak az uráli őshonos finnugor népek, mint az udmurt, mordvin vagy a komi kisebbséghez tartozó fiatalok.

A minden évben, októberben megrendezett eseményt a Fenno-Ugria Alapítvány szervezi. 1927-ben, 80 évvel ezelőtt észt tudósok, politikusok, közgazdászok hozták létre az alapítványt az első finnugor kulturális kongresszusra, hogy megteremtsék a párbeszédet a finnugor népek között.
Ezt a hagyományt az észtek rendszeresen ápolják, s így egy fedél alá hozzák évente a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó népeket nyelvükkel és kultúrájukkal együtt.

A népzenei és néptánc bemutatók mellett az érdeklődők megismerkedhetnek a tradicionális konyhákkal, a hímzett kézimunkákkal. Finnugor író-találkozók lesznek, s az Észt Szépművészeti Akadémián kiállítás nyílik Invisible Nations (Láthatalan nemzetek) címmel – olvasható az alapítvány honlapján.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.