Sport

Alonso 10 lóerő hátrányban lehet

Fernando Alonso a vetélytársaihoz képest csekély hátrányban lesz az idényzáró Brazil Nagydíjon, ahol a világbajnoki címért fog küzdeni, Lewis Hamiltonnal, Kimi Räikkönennel és Felipe Massával ellentétben ugyanis az ő autójában nem lesz új a motor.

Mivel tőlük eltérő ciklusban jár, ugyanazt a V8-ast kell használnia, mint amivel két héttel ezelőtt, Sanghajban 2. lett. Ez tavaly még komolyabb deficit lett volna számára, idén azonban, a "motorbefagyasztás" első évében, kisebb lesz a jelentősége – habár a TZ című német lap így is 10 lóerőre bcsüli a várható teljesítménykülönbséget Hamilton és Alonso motorja között. Hogy ez mennyire reális, nem tudjuk, annyi azonban biztos, hogy Interlagos-ban a célegyenes szintemelkedése miatt eleve nagy szerep jut a motorerőnek.

Mattia Binotto, a Ferrari motorok üzemeltetéséért felelős rangidős mérnök a maranellói istálló honlapján éppen hétfőn fejtette ki, hogy a csapatok régen speciális motort építettek az idényzáróra. "A korábbi években, ha a motornak nem kellett kibírnia az utolsó két nagydíjat, a csapatok hajlamosak voltak szélsőséges kísérletezésre, de a motorbefagyasztás azóta korlátozta a lehetőségeinket" – mondta Binotto. – "Régebben megtehettük, hogy arra az egy versenyre végeztünk speciális fejlesztéseket, vagy különleges, rövid élettartamú alkatrészeket építettünk a motorba. Manapság nem változtathatunk az alkatrészeken, az viszont igaz, hogy a Sao Paulóba szállított motorok szükséges élettartama a szokásosnak csak a fele lesz: ezer kilométer helyett ötszáz. Ez azt jelenti, hogy a használat során növelhetjük a terhelést, például magasabb fordulatszámon járathatjuk a motort, hogy teljes egészében kihasználjuk a teljesítményét. A hőmérsékletét is magasabbra engedhetjük."

A négy élversenyző közül Alonso az egyetlen, aki nem számíthat ilyen előnyökre.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.