2024. június 1. - Tünde

Dunga menti a mélyrepülést

Dunga, a brazil futballválogatott szövetségi kapitánya védelmébe vette csapatát, amely csak gól nélküli döntetlenre volt képes Kolumbia vendégeként a vasárnapi világbajnoki selejtezőn, s ezért erőteljes sajtótámadás érte a nemzeti együttest.
2007. október 16. kedd 15:57 - Hírextra
"Ez nem az az eredmény, amit vártunk, de teljességgel elfogadható" - tett "részbeismerést" a szakvezető, rögtön hozzáfűzve azonban, hogy Kolumbia válogatottja otthon játszott, ráadásul kiválóan felkészült az összecsapásra. "Ellenünk minden csapat nagyon jól akar futballozni" - fogalmazott. Azt is leszögezte azonban, hogy a selecaónak javulnia kell, főleg támadásban.
Egyszersmind több türelmet kért a bírálóktól, mondván, hogy a vb-részvételig vezető hosszú úton még számos hasonlóan nehéz és nagy csata vár a válogatottra, amelynek persze nem lehet más célja, mint sikerrel zárni a 2009. október végéig tartó selejtezőket.

Éppen a bogotái fellépés előtt tették közzé Brazíliában azt a reprezentatív felmérést, amely az eddig ötszörös világelső futballnagyhatalom "alattvalóinak" a sportággal kapcsolatos viszonyáról készült. A kétezer ember megkérdezésével született tanulmány szerint "fociországban", amely a világ legnagyobb játékosexportőre is, a brazilok egyharmadának nem tetszik a jelen labdarúgása.

Pontosabban csaknem 52 százalék elégedett kedvenceivel, bő 15 százalékuknak "többé-kevésbé" megfelel, amit lát a pályákon, 32 százalék azonban elutasító a ma futballjával szemben. A válaszolók csaknem 15 százaléka amúgy a Flamengónak szurkol, 10 és fél százalék a Corinthians híve, 8 pedig a Sao Paulóé, míg valamivel több mint 28 százalék egyetlen csapatnak sem drukkol. Magával a nézettséggel nincs akkora baj: az emberek csaknem kétharmada követi a tévé sugározta mérkőzéseket, 16 százalékot meghaladó a rádióközvetítések hallgatottsága, s a szurkolók csaknem 11 százaléka jár ki a stadionokba meccset nézni.

A 190 milliós dél-amerikai ország jelenleg az egyedüli hivatalos pályázó a 2014-es világbajnokságra - jegyzi meg a felmérés kapcsán a spanyol hírügynökség.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását