Külföld
Meghalt a katonai rezsim egyik vezetője
Burmában meghalt pénteken Szo Vin (Soe Win) tábornok, a burmai katonai rezsim egyik keményvonalas vezetője. Halálhírét bejelentette az állami sajtó.
Szo Vin feltételezések szerint 59 éves volt. Március óta Szingapúrban kezelték, állítólag leukémiával. Úgy tudni, hogy néhány hete visszatért Rangúnba, Burma legnagyobb városába.
Májusban a kormányfői teendőket Tejn Szejnnek (Thein Sein) adta át, akit az állami sajtó ügyvezető miniszterelnökként emleget. Ő az ötödik a katonai junta rangsorában.
Szo Vin halálának valószínűleg nem lesz lényeges következménye a kormányzásra, mert a tényleges hatalmat Tan Sve (Thain Shwe) tábornok (államfő) és a junta gyakorolja, amely a közelmúltban erőszakkal számolta fel a demokráciakövetelő utcai tüntetéseket.
Forrás: FH