2024. július 13. - Jenő

Épül az ősfák téli szállása

Megkezdték a bükkábrányi lignitbányában feltárt több mint 7 millió éves mocsárciprusok konzerválásához szükséges védőépületek kialakítását, de a miskolci Herman Ottó Múzeumba került négy fa állagmegoldásához részben van fedezet - írta pénteki számában az
2007. október 12. péntek 10:02 - Hírextra

A konzerváláshoz szükséges módszerről szakmai konferencián döntöttek, a cukros oldatos tartósításhoz pedig egy acéltartály és 40 tonna cukor szükséges. A minisztériumtól egyelőre 8 millió forint érkezett a tartályok kialakítására. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke jelezte, hogy a megyei önkormányzat – anyagi lehetőségeihez mérten – minden eszközt az ügy mellé állít. Fedor Vilmost, Miskolc alpolgármestere azt mondta, úgy döntöttek, az egyik ősfát "örökbe fogadják" és mintegy 2 és fél millió forinttal hozzájárulnak a restauráláshoz.

"Sok vállalkozás és magánember reagált a felhívásra, a szükséges keret egyharmadánál tartunk" – nyilatkozta Veres László múzeumigazgató az újságnak. Hozzátette: az időjárás hűvösebbre fordulása miatt nem várhattak tovább, a múzeum mögötti garázssort lebontották és hozzáláttak az épület felhúzásához.

Az elkészült tervek szerint a "Pannon-tenger múzeumban" kívánják bemutatni az őserdőleletet. A múzeumrész felépítésének összköltsége 500 millió forint lehet.
A Mátrai Erőmű továbbra is működő bányájából újabb őserdőmaradványok is előkerülhetnek - írta a lap.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását