Belföld

A Fidesz fenyíti az MSZP-t

A Fidesz szerint a szocialisták akkor tudnák hitelesen cáfolni a szerdán nyilvánosságra került "székházbotrányukat", ha a bérleti díjjal kapcsolatos dokumentumokat nyilvánosságra hoznák - mondta Kósa Lajos, a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke csütörtöki

Kósa Lajos közölte: a Fidesz azt várja, hogy az MSZP hozza nyilvánosságra a Vérmező úti irodaház helyiségeit érintő bérleti szerződését, valamint a bérleti díj átutalását igazoló dokumentumokat. A politikus szerint a szerződés nyilvánosságra hozása azért is indokolt, hogy kiderüljön: élvez-e az MSZP bármilyen előnyt vagy hátrányt a szokásos piaci szereplőkhöz viszonyítva.
Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az MSZP szóvivőjének ez ügyben tett nyilatkozatát kevésnek tartja.

Nyakó István szerdán az MTI-nek azt mondta: az MSZP szerződésbe foglalt kötelezettségeinek megfelelően fizeti a bérbeadónak a Vérmező úti ingatlan után járó bérleti díjat.
A Fidesz alelnöke szerint, ebben az ügyben is komoly felelőssége van a pártelnöknek, ezért világos válaszokat várnak a felmerült kérdésekre. A Fidesz tudni akarja, ki és milyen felhatalmazással módosította törvényellenesen a Magyar Turizmus Zrt. üvegzseb nyilvántartását?

Kósa Lajos tájékoztatása szerint bár a Magyar Turizmus Zrt. megerősítette, hogy a székházbérletre vonatkozó üvegzseb nyilvántartásuk hiteles, kiderült, ebbe jogellenesen belenyúltak és adatokat módosítottak. A nagy kapkodásban azonban a módosítás értelmetlen lett – mondta a Fidesz alelnöke. Hozzátette: a világhálón elérhető adatok szerint – legalábbis, mint mondta, a közelmúltban még elérhetőek voltak ezek az adatok – olyan bérleti szerződés volt nyilvántartva az érintett emeletekre, amit az MT Zrt. 2007. január 1-től 2006. december 31-ig kötött.

További kérdés – mondta Kósa Lajos -, hogy milyen alapon fizet a Magyar Turizmus Zrt. a Raiffeisen ingatlan alapnak az irodaház bérletéért, és miért van most is hatályban lévő szerződése, amit egyébként nem fizet?

A Fidesz következő kérdése, hogy egészen pontosan mennyit fizet az MT Zrt., és mennyiért szerződött irodáira? Kósa Lajos úgy vélte, ez a kérdés azért indokolt, mert – információik szerint – az ugyanebben az épületben lévő turisztikai szakállamtitkárság más áron bérelt ingatlant, mint az MT Zrt.
De kérdés az is: hogyan lehetséges, hogy – a mostani adatok szerint – az MSZP által használt székházért egy száz százalékban állami tulajdonban lévő társaság fizeti a bérleti díjat? Az ellenzéki politikus szerint azt is jó lenne tudni, hogy az MSZP hogyan kötött bérleti szerződést egy olyan irodára, amelyre másnak már volt megállapodása, illetve hogy a szerződés megkötése előtt miért nem tisztázták a helyzetet.

A Heti Válasz e heti lapszámában arról ír, hogy a Magyar Turizmus Zrt. jogcím nélkül utalt ki 200 millió forintot a Vérmező úti pártközpontnak helyet adó irodaház tulajdonosának. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szerdai közleménye szerint a szerződést még 2006. december 31-i hatállyal a Magyar Turizmus Zrt. felmondta.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.