1956-ban aktív szerepet vállaltak az írók a forradalomban, Veres Péter felolvasta a Magyar Írók Szövetségének határozatát, amely Nagy Imre rehabilitálását követelte. Örökségüknek tekintik Veres Pétert és az akkori Írószövetséget?

Csaplár Vilmos (CSV): A mai Írószövetség sem hiszem, hogy mindent vállalna, ami abban a székházban történt 1945 és 1989 között. Veres Pétert pedig meg lehet ítélni mint írót és mint politikust is. Veres Péter jó író író volt, és ez éppen egy elfogadható politikai szerepvállalás volt a részéről.

Vasy Géza (VG): Örökségünknek tekintjük Veres Pétert és '56-ot is, olyannyira, hogy a szeptember 22-ei közgyűlésünkön külön kinyilvánítottuk: az Írószövetség a maga hagyományainak ápolását feladatának és céljának tekinti, különös tekintettel 1956-ra. A Bajza utcai székház falán van is egy emléktábla erről, amelyet minden évben ünnepélyes keretek között megkoszorúzunk.



Visszatérve a jelenbe, mai íróknak lehet-e, kell-e a társadalmi-politikai disputákban állást foglalniuk?

CSV: Ezt mindenki maga dönti el, én a Szépírók Társasága nevében tudok csak beszélni. Az a véleményünk, hogy bármilyen politikai állásfoglalást kinyilvánításához, ahhoz, hogy 250 író nevében beszéljünk, különleges ok kell. Nagyon egyértelmű helyzetek kellenek ehhez, én általában nem is vállalok ilyesmit
Egyszerűen nincs annak értelme, hogy valaki 250 önálló személyiség nevében politikai véleményt fogalmazzon meg. Fogalmazza meg mindenki a magáét, ha szükségesnek érzi. Erre példa a tavalyi ősz, amikor a Szépírók Társasága semmilyen kollektív véleményt nem nyilvánított, viszont a tagjai adott helyzetben külön-külön megtették ezt.
Van más példa is persze,létezik olyan szervezet, amely azt gondolja, hogy így kell csinálni. Aztán jönnek a problémák, hogy a tagok ezt nem így gondolják. Nem ismeretlen ugye, hogy hogy egy szervezet vezetése véleményt formált, aminek következtében a tagok közül több mint százan kiléptek.

VG: Minden író önálló állampolgár, és mint ilyen, állást foglalhat bármilyen kérdésben. Ugyanakkor ez személyiségfüggő is, klasszikusokra hivatkozva: van olyan, aki Ady Endréhez hasonlóan állandóan állást foglal, és van olyan, mint Kosztolányi Dezső, aki egész életében – néhány kivételtől eltekintve - próbál inkább visszahúzódni.
Ám léteznek olyan szituációk, amikor nagyon nehéz hallgatni, és az írók jelentős részének van állásfoglalási óhaja. Nem akarok a messzi múltba visszamenni, de pont a közgyűlésünk előtti napokban történt a Benes-dekrétumok kapcsán az a szomorú esemény, amitől a magyar államfő és a miniszterelnök szinte azonnal elhatárolódott. A közgyűlésünkön egyik írótársunk – Sebeők János, aki igen aktívan vesz részt a szövetség életében - javasolta, hogy csatlakozzunk mi is ennek elítéléséhez. Elfogadtuk a határozati javaslatot, amelyben kinyilvánítottuk, hogy ezt a hátrányos megkülönböztetést az európai normáktól idegennek tekintjük. Akkor is abszurdum volt, ma még inkább annak számít megerősítésük.

Ezek szerint október 23-ára sem tervezik semmilyen közlemény kiadását?

CSV: Nincs okunk változtatni a gyakorlaton. Nyilván, ha idén október 23-án bevonulnának a szovjet csapatok, valószínűleg az egész Szépírók Társasága helytelenítené az eseményt, és ezt ki is nyilvánítanánk.

VG: Tavaly volt az ünnepi közgyűlésünk, idén hagyományos koszorúzást tartunk, amely után kiosztjuk az Arany János-díjakat.

Úgy tűnik, a magyar közélet egy részének még mindig sajátos az 1956-hoz való viszonya. Erre példa Havas Szófia szocialista képviselőasszony kijelentése is, aki a forradalmárokat nyilasoknak nevezte. Mikor lesz végre konszenzus?

CSV: Ma már a szabad véleménynyilvánítás idejében lehetséges azt mondani, hogy nem tetszik ez vagy az, ami 1956-ban történt. De akár a történészi kutatásokat, akár az akkori eseménysor máig ható politikai tartalmát nézzük, nyilvánvaló, hogy nem megosztó hatású a forradalom. Ez arról szólt, hogy akkor a magyar közösség egy része fegyveres harcot folytatott. Sokan életüket adták azért, hogy az ország egy nagyhatalom függéséből kikerüljön. Ez egyértelműen pozitív momentum, hiszen bejött ide egy felszabadító, aki nem ment el, és ez ellen közösen felléptünk.
Azt gondolom, hogy a Magyar Köztársaság, mint független állam, és mint politikai értékek közössége 1956-at egyértelműen pozitív és előremutató példának kell, hogy tekintse.

VG: A történészek már sokat írtak 56-ról, így tudjuk, hogy ekkor a börtönökből gyakorlatilag mindenki kiszabadult. Valószínűleg voltak köztük háborús bűnökért elítéltek is, de fontosnak tartom kiemelni, hogy a szabadságharcot nem ők csinálták. Zajlott egy forradalom, amelyben az egész ország részt vesz szinte, és ha van esetleg 5-10 ember, aki kisnyilasként börtönben ült, majd ott üvöltözött valahol, az semmiképp sem határozhatja meg egy világtörténelmi esemény lényeget. Magánvéleménye természetesen mindenkinek lehet, ami akkor válhat kínossá, ha valaki egy párt képviselőjeként teszi azt közzé.

Köszönöm a beszélgetést!