Sztárhírek
Szerelmes ebek emlékműve
A szerelmes ebeket öntötte bronzba egy orosz szobrász - az emlékmű Krasznodár egyik forgalmas kereszteződését szépíti.
Valerij Pcselin két emberi ruhákba bujtatott eb első randevúját örökítette meg, "akik" egy köztéri óra alatt adnak találkát egymásnak, majd kéz a kézben sétára indultak – olvasható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség honlapján.
Az emlékművet annál a kereszteződésnél állították fel, ahol nem kutyák, hanem a krasznodari fiatal emberek szoktak randevúzni. Az alkotó szándékai szerint így az ifjak nem érzik majd magukat oly elveszettnek és magányosnak, míg várakoznak a "krónikusan" késő hölgyekre.
Oroszországban egyébként több emlékművet is állítottak már kutyáknak. Toljattiban megörökítették a leghűségesebb ebet, amely nyolc éven át nap mint nap visszatért arra a helyre, ahol gazdája életét vesztette egy közlekedési balesetben, Szentpétervárott pedig két emlékművet is állítottak a reflexelméletes Pavlov tudós kutyájának.
Forrás: MTI