Életmód
Fehér Hattyú: az örökbefogadás hotelje
A Fehér Hattyú nevű, elegáns kantoni szálloda lobbijában csobogó vízesés előtt folyamatosan fényképezkednek a dél-kínai városba látogató turisták. A hotelban megszálló amerikai házaspárok azonban egészen különleges megfontolásból pózolnak csoportosan az o
Egyáltalán nem szokatlan jelenség ez a Gyöngy-folyó tölcsértorkolatánál fekvő város egyik legismertebb szállodájában – mondta az MTI-nek az 1983 óta működő, a kínai gazdasági nyitás egyik jelképének számító hotel egyik alkalmazottja. A Fehér Hattyú évtizedek óta közkedvelt szálláshely az örökbefogadás céljából Kínába utazó amerikai párok körében, mert a gyerekek vízumát, illetve az egyéb hivatalos dokumentumokat kiállító kantoni amerikai konzulátus a 34 emeletes, impozáns épület közvetlen szomszédságában van.
A kínai kisgyerekek örökbe fogadása csoportosan, erre specializált ügynökségek szervezésében, teljesen törvényesen, szigorú szabályok szerint zajlik. Az örökbe fogadó családok a legnagyobb természetességgel járnak-kelnek a Fehér Hattyúban.
Többen saját, vér szerinti gyermekeik mellé vállalják egy-egy árvaházból kikerült kínai kisgyermek – többnyire kislány – gondozását, és akadnak olyan párok, akik beteg, speciális ellátást igénylő babát választanak. Az egészen más célból a szállodában tartózkodó látogató szinte már kívülállónak, valami nagy titokból kimaradónak érzi magát a babakocsik forgatagában.
A szálloda liftjeiben az örökbefogadási program során egymással összeismerkedett újdonsült szülői párosok a többemeletnyi utazás alatt arról fecsegnek, hogy az új családtagok Kína melyik részéből származnak, és még kinek milyen papírkálvária van hátra a procedúra lezárása előtt.
Az egykori koncessziós területként ismert Samian-szigeten magasodó Fehér Hattyú környékén működő boltok szemmel láthatóan alkalmazkodtak az örökbe fogadó amerikaiak igényeihez.
A hímzett kínai selyemből készült gyerekruhácskákat árusító boltok eladói kisebb képzavarokkal ugyan, ám kínai viszonylatban nagyszerűen beszélnek angolul. Kiváló üzleti érzékre utal, hogy a boltok többsége ingyenes internet- és babakocsi-használatot is kínál.
Az Egyesült Államokban 2000 óta a legtöbb külföldi kisgyereket Kínából fogadják örökbe. 2005-ben közel 8 ezer, szülő nélkül maradt, 14 év alatti kínai gyermek talált új otthonra amerikai szülőknél. Az egyik vezető amerikai örökbefogadási ügynökség csupa praktikus megfontolással magyarázza a kínai kisgyerekek népszerűségét. Egyrészt az Egyesült Államok és Kína közti megállapodás eredményeként az örökbefogadási eljárás pontosan tisztázott szabályok szerint zajlik. Bár tartományonként lehetnek eltérések, az eljárással járó illetékek és fordítási díjak alapvetően kiszámíthatóak, ráadásul más országokkal szemben a költségek is viszonylag alacsonyak.
Egyszerű a procedúra abból a szempontból is, hogy a gyermeket vállaló pároknak elég csak egyetlen alkalommal Kínába utazni, ahol pár nap alatt teljesen lezárható az eljárás, és az örökbefogadók azonnal vihetik is haza az új családtagot. Nagy előnye továbbá az ázsiai országnak, hogy az örökbefogadásra felajánlott babáknak jó az egészségi állapota, hiszen a kínai szülők köztudottan nem alkohol- vagy drogproblémáik miatt mondanak le lánygyermekeikről.
Az örökbefogadásra jelentkező külföldi párok alkalmasságáról a pekingi székhelyű Kínai Örökbefogadási Hivatal határoz. Kína 2007 májusától szigorította a feltételeket, amelyek szerint ma már kizárólag 30 és 50 év közötti, büntetlen előéletű házaspároknak van esélyük a pozitív elbírálásra, sőt a szülők korábbi házasságainak számát kettőben maximalizálták. Az elbírálásnál tekintetbe veszik továbbá a pár anyagi helyzetét és egészségi állapotát is.
Természetesen nem véletlen, hogy az örökbe fogadott csöppségek több mint 90 százaléka kislány. Az 1979-ben bevezetett egykepolitika miatt Kínában mindent megtesznek azért, hogy az az egy gyerek, akit a család büntetlenül felnevelhet, lehetőleg fiú legyen, aki továbbviszi a család nevét, megörökli a családi vagyont és gondoskodni köteles idős szüleiről. Közismert, hogy ha a magzat lány, akkor sokan a terhesség megszakítása mellett döntenek, sok újszülött kislányt pedig magára hagynak a szülők.
Mindemiatt persze egyre nagyobb aggodalmat kelt Kínában a nemek arányának eltolódása. Az országos átlag szerint 100 lányra 119 fiúgyermek jut, ám egyes régiókban még ennél torzabb, akár 100:130 is lehet az arány. A nemek közti egyensúlytalanság kutatók szerint azt eredményezi, hogy több millió férfi nem talál majd magának feleséget, ami társadalomellenes, erőszakos magatartáshoz vezethet. A kínai kormány is tisztában van a problémával: állami tisztviselők nyilatkozataikban gyakran hangsúlyozzák, hogy különböző jutalmakkal igyekeznek bátorítani a lánygyermekek vállalását.
A külföldi érdeklődőnek azonban ma még azonnal szemet szúr a kisfiúk feltűnő többsége az utcákon vagy egy átlagos falusi általános iskola tantermében. A kínaiak körében tabunak számít a kérdés, hogy hol lehetnek a kislányok.
Forrás: MTI