Exkluzív! Nagy Sándor nem kívánkozik vissza

Az utóbbi években eltűnt a közéletből. Így döntött vagy így hozta a sors?

Ha el nem is tűntem, de alapvetően megváltozott a helyzetem. Ebben a ciklusban már nem vagyok parlamenti képviselő, nincs kormányzati funkcióm, mint korábban, mikor államtitkár voltam, nem vagyok a legnagyobb szakszervezet elnöke. Nincs bennem vágy, hogy minden áron betöltsek valamilyen köztisztséget, viszont a politikai és közéleti érdeklődésem megmaradt. Hellyel-közzel még ma is hívnak a médiába. A legutóbbi választáson mindenképpen szerettem volna egyéni mandátumot nyerni Hajdú-Bihar megyében, ám ez nagyon minimális különbséggel, de nem sikerült, a megyei listán pedig nem kívántam szerepet vállalni. Mindebből következően nem lettem képviselő. Igazság szerint a mai közéletbe nem is vágyom. Jól érzem magam abban a szakmai munkában, amelyet a Regionális Fejlesztési Holding ad nekem.

Egyes gyakorló politikusok azzal indokolják a képviselők magasabb fizetésének a jogosságát, hogy a mandátumuk lejárta után nehéz visszatérniük a civil, szakmai életbe.

Számomra ez semmilyen nehézséget nem okozott. Részben a végzettségem okán, részben azért, mert államtitkárként a területfejlesztéssel is foglalkoztam, igyekeztem annak a hátterét is megismerni, ami olyannyira sikerült, hogy ebben a témakörben oktatok egy tárgyat a debreceni tudományegyetemen címzetes egyetemi docensként. A felvetésére reagálva, azt gondolom, hogy elvárható lenne, hogy az legyen országgyűlési képviselő, az vállaljon kormányzati szerepet, aki mögött van valamilyen szakmai teljesítmény, ebből következően van civil háttere, így nem traumaként éli meg a politikai életből való kikerülést. Más kérdés, hogy szerintem tisztességesen meg kell fizetni a képviselőket, a kormány tagjait. Persze, el kellene érni, hogy olyan embereket jelöljenek és nevezzenek ki, akik értik a dolgukat. Ausztriában – a szakszervezeteknek is köszönhetően – van egy úgynevezett fix tarifás bérrendszer, amely arról szól, hogyha van egy nagyobb cég és annak van egy fejlesztő mérnöke, akkor az többé-kevésbé ugyanannyit keres egyik vagy másik cégnél is; többet kereshet, kevesebbet viszont nem. A dolog logikája nem az tehát, hogy egy rossz fejlesztőmérnök kevesebb pénzt kapjon, hanem az, hogy aki szakmailag rossz, az ne legyen fejlesztőmérnök, mert bebukik az egész cég. Ugyanezt a szisztémát kellene alkalmazni a politikában is.

Mekkora ma a reputációja a szakmaiságnak Magyarországon? Azt tapasztalom, hogy a politikai hovatartozás gyakran előbbre való, mint a szakmai teljesítmény.

Ez rettenetesen káros jelenség. Hogy miért kellett a politikának ennyire mélyen behatolnia a közéletbe, az megfejtésre váró szociológiai, politológiai kérdés. Képtelen vagyok megérteni, mi szüksége van egy sportolónak, színésznek, tudósnak fennhangon deklarálnia a politikai szimpátiáját. Miért nem elég az a teljesítmény, amelyet a maga területén nyújtott, vagy képes nyújtani? Ez olyan mértékű zavara a társadalomnak, amely munkahelyeken, olykor még családokban is mérgezi a légkört.

Sokan a 2002-es választás két fordulója közötti, a Testnevelési Egyetemen mondott Orbán-beszédhez kötik az ország kettészakítottságának kezdetét. Visszafordítható még ez az állapot, vagy immár tartósan együtt kell élnünk ezzel a helyzettel?

A Fidesz rendkívül sokat tett a helyzet ilyetén alakulásáért, amit egész politikai vonalvezetésével képvisel. Mindez odáig fajult, hogy ma már egyik politikai erőt sem lehet a megosztottság miatti felelősség alól teljesen felmenteni. A fő felelősség persze a fiatal demokratáké. Emlékezzünk csak az egész pályás letámadásra, az általuk generált, majd utóbb csendben elhaló politikai botrányokra és még sorolhatnám. Ha egy politikai erő a saját pozícióját csak úgy tudja megszerezni és megtartani, hogy a fő erejét abból meríti, ki az ellenség, ahelyett hogy arra összpontosítana, hogy az általuk képviselt politika kiknek a javát szolgálja, akkor az nagyon káros jelenség. A száz méteres síkfutás megnyerhető úgy is, hogy a győztes tiszta versenyben, kizárólag a képességei alapján nyer, és úgy is, hogy elgáncsolja a nála jobb képességű futót, vagyis csalással lesz első. A politikában a választóknak kell mérlegelniük, kit szeretnének befutónak: a tisztességes versenyzőt vagy a csalót.
@@
Erre azt mondja a jelenlegi ellenzék, hogy az első Gyurcsány-kormány az ország valós gazdasági helyzetének eltitkolásával, vagyis tisztességtelen eszközökkel hosszabbította meg mandátumát.

Természetesen hibát követett el az akkori kormány. Azt se felejtsük azonban el, hogy az az ok-okozati összefüggés-láncolat, amely a magyar belpolitikában kialakult, majdhogynem szükségszerűen és kényszerűen tolta csapdahelyzetbe az akkori kormányzatot. Az őszödi beszéd kontextusában az a rossz, hogy rettenetesen nehéz az emberek számára nyilvánvalóvá tenni a dolgokat, jelesül azt, hogy a másik oldal hazugságai milyen mértékben kényszerítették a valós adatok elhallgatására az akkori kormányt. Sajnos ma a pártok politikai programjának és az egyes politikusok képességeinek, habitusának tényleges mérlegelését borzasztó nehéz elvégezni.

Mit gondol a most zajló reformokról?

Annak, hogy az államháztartás hiányát mérsékelni kell, és rendbe kell hozni a kasszát, nincs ésszerű alternatívája. A részletekre vonatkozóan soha nem fogadtam el azt az állítást, hogy egyetlen létező megoldás lehetséges. Egyes döntések előtt alaposabban kellett volna mérlegelni. Veszek egy példát az egészségügyből. Egyértelmű volt, hogy eltúlzott a kórházi ágyszám, hogy rossz az orvosok és asszisztensek eloszlásának aránya összességében is és területileg is, hogy előbb-utóbb hozzá kell nyúlni a létező rendszerhez. Ehhez kapcsolódó probléma, hogy Magyarországon mintegy 3-4 millió munkavállaló, vállalkozó által fizetett járulék finanszírozza a teljes népesség számára az alanyi jogon járó egészségügyi ellátást. Mindebből következően az én szememben az egészségügy alapkérdése az, hogyan lehet megteremteni azt a helyzetet, hogy részben valóságos árán, illetve részben jövedelemarányosan mindenki kivegye a részét az ellátás finanszírozásából. Minden más ezután következik.

Van alternatívája a koalíciónak? Kérdezem ezt azért is, mert számomra korábban úgy tűnt, hogy az SZDSZ nem kifejezetten kedveli önt.

Kétségtelen tény, hogy valami ok folytán, melynek gyökere talán a szakszervezeti múltamba nyúlik vissza, velem mindig volt valami baja az SZDSZ-nek. Ezen néha mosolyogtam, néha bosszankodtam, sokszor igazságtalannak tartottam, de soha sem ezen az alapon ítéltem meg a koalíciós együttműködést. A koalíciókötés végső soron matematika. Több cikluson keresztül az bizonyosodott be, hogy ez a két párt, az MSZP és az SZDSZ tud egymással koalíciót kötni. Ez persze, nem törvényszerű, nem örök időkre szól.

Milyennek látja a magyar szakszervezetek helyzetét, működését?

Magyarországon kisebb tere van ma a szakszervezeteknek, mint kellene, erejük jelentősen megcsappant, pedig a társadalom rendkívül fontos elemei. Sokan vetik az egyes szakszervezeti csoportok szemére a politikai elkötelezettségüket, pedig Európa minden országában megfigyelhető a szakszervezetek politikai irányultsága, ami természetes. Egyébként érdekes, hogy sztrájkügyekben Nyugat-Európában is hamarabb megmozdulnak ezek a szervezetek a baloldali kormányok alatt. Erősödnie kellene a hazai tömörüléseknek, mert ez az ország érdeke.

Hogyan képzeli el a politikai jövőjét?

Október 13-án lesz közgyűlése az MSZP-nek, ahol a helyzetértékelés és javaslattétel után lemondok a Szocialista Platform vezetéséről. Javaslataim között szerepel, hogy a párt a jövőben a foglalkoztatás-politikára, a vidékfejlesztésre és az emberek mindennapjait érintő ügyekre helyezze a fő hangsúlyokat, és igyekezzen hiteles lenni a választók előtt. Szándékaim szerint nem kívánok visszatérni a nagypolitikába.

 A Nagy Sándorral készített bővebb interjú meghallgatható október 9-én a Pont FM Rádió Professzorok háza című műsorában.