2024. május 12. - Pongrác

Ne függesszék fel a mentelmi jogát

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött: azt javasolja a parlamentnek, ne függessze fel Tóth András szocialista képviselő mentelmi jogát; erről a bizottság szakértője tájékoztatta kedden az MTI-t.
2007. október 2. kedd 18:30 - Hírextra

Karsai József elmondta: a bizottság azért tárgyalta a szocialista képviselő - a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő volt politikai államtitkár - mentelmi ügyét, mert ellene rágalmazás miatt feljelentést tett három fideszes képviselő, Rogán Antal, Németh Zsolt és Révész Máriusz.

A feljelentők azt kifogásolták, hogy Tóth András 2005-ben az úgynevezett Mucuska-gate-ről a miniszterelnöknek készített jelentésében azt írta, hogy a három ellenzéki politikus "közvetlen, rendszeres és bizalmi" kapcsolatban volt az ügy szereplőivel: a Szatmári-házaspárral, főként Szatmári Tiborral.

A felfüggesztés mellett és ellene szavazók indokairól Karsai József nem kívánt részleteket közölni.
A 2005-ös jelentés szerint a "Szatmári-ügy" szervezőinek célja az volt, hogy a törvénytelen módon megszerzett minősített adatokat eltorzítva, az esetet "kémügynek" feltüntetve, kormányzati
tisztségviselők "félrelépéseivel" összekapcsolva botránykeltésre, a kormány munkájának ellehetetlenítésére használják fel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását