2024. május 9. - Gergely

Legalább 10 ezren a Kutatók éjszakáján

Az előzetes becslések szerint legalább tízezren vettek részt országszerte a Kutatók éjszakája pénteki rendezvényein. Csak a budapesti programokon több mint négyezer látogató fordult meg - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kurucz Katalin szervező.
2007. szeptember 29. szombat 13:21 - Hírextra
Kilenc város tizenkét intézményében, hatszáz kutató részvételével, kétszáznál több program várta az érdeklődőket pénteken a Kutatók éjszakáján. Budapest mellett, Debrecen, Győr, Eger, Martonvásár, Miskolc, Piliscsaba, Sopron és Szeged is csatlakozott a rendezvénysorozathoz.

Kurucz Katalin érdeklődésünkre elmondta: a budapesti helyszínek mindegyikén teltházzal futottak a programok. A Kutatók éjszakájának központi helyszínén a budapesti Millenárison a csillagnézés bizonyult a legnépszerűbbnek, de az éjfélig nyitvatartó és ingyen látogatható Csodák Palotáját is több százan nézték meg az este folyamán, tette hozzá a szervező.

Az Európai Unió 2005-ben rendezte meg először a Kutatók Éjszakáját. Idén Európa-szerte 29 ország több mint 150 városában tartották meg pénteken a Kutatók Éjszakáját. Tavaly összesen háromezren vettek részt a Kutatók Éjszakája programjain. Idén pedig legalább tízezren fordultak meg a budapesti és vidéki városok programjain. A rendezvény lebonyolítására az Európai Bizottság 110 ezer eurót biztosított Magyarországnak.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását