Belföld
Új kabinet alakult
Sport, turisztikai és ifjúsági kabinetet hozott létre az SZDSZ - jelentette be Világosi Gábor, a párt országos ügyvivője, a kabinet vezetője csütörtökön Egerben
A testülettől a politikai döntések szakmai megalapozását várja az SZDSZ – közölte az Országgyűlés liberális alelnöke. A politikus, a Turizmus Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint az Országgyűlés, legkésőbb a jövő év elején fogadja el a turizmusról szóló törvényt, a 2005-ben kormányrendelet keretében megfogalmazott turizmusfejlesztési stratégia alapján.
A törvény a tervek szerint szabályozza majd, miként forgathatóak vissza a turizmusba az ágazat által megtermelt pénzek – fűzte hozzá.
A jövő fejlesztési tervei közül Világosi Gábor kiemelte: az Európai Unió Leader-programjának keretében az elkövetkező hét évben 250-300 milliárd forint jut a kistelepülések, a többi között a falusi turizmus fejlesztésére. Ugyanakkor 60 milliárd forint használható fel a következő időszakban a falusi, aktív turizmus erősítését meghatározó kerékpárutak megvalósítására – szögezte le a politikus.
Az idegenforgalmi ágazat jelentőségét jelzi, hogy a turisztikai világszervezet az elmúlt évben 842 millió turista érkezést regisztrált világszerte. Ezek 55 százaléka Európában történt – mondta Világosi Gábor.
Forrás: MTI