Belföld

Nagykövet asszonyi csúcstalálkozó

Magyarországra akkreditált nagykövet asszonyokat és misszióvezetők feleségeit látta vendégül hétfőn Kecskeméten a Kodály Intézetben Sólyom László köztársasági elnök felesége.

Sólyom Erzsébet asszony köszöntőjében elmondta, hogy az immár hagyományossá vált találkozás helyszínéül a Kodály Év miatt választotta Kecskemétet, a zeneóriás szülővárosát.

Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban, a Bartók Év alkalmából a Bartók Házban hallgattak együtt koncertet.

"A jubileumi évek hasznosak, mert a világ szinte áttekinthetetlen zenei kínálatában ráirányítják a reflektort egy-egy zeneszerzőre" – tette hozzá Sólyom Erzsébet asszony.

Véleménye szerint az számít, hogy mennyire éri el az egyes embereket a hétköznapokban a művészet.

Hangsúlyozta, hogy ebből a szempontból kiemelkedő egyéniség volt Kodály, aki nagy hatással van az utókorra, mert az iskolákban és a kis helyi közösségekben ma is élő és létező kórusmozgalom nagyrészt neki köszönhető.

Sólyom Erzsébet asszony beszélt arról, hogy ő és férje is, de a gyermekeik is, a Kodály-módszerrel tanulták az éneklést.

A nagykövet asszonyoknak és misszióvezető feleségeknek beszámolt arról, hogy a világhírű zeneszerző, zenetudós sok embert megmentett az üldöztetéstől, sőt 1956 után nagyon sokan az életüket köszönhetik neki.

Élményként említette, hogy a köztársasági elnök Szlovákiában Galánta környékén tett augusztusi látogatása alkalmával több településen is Kodály kórusművel fogadták. Kodály Kecskeméten született, de gyermekkorát a mai Szlovákia területén fekvő Galántán töltötte.

"Nagyon örülnék, ha az intézetben szerzett benyomások segítenék önöket annak megértésében, hogy ki is volt Kodály Zoltán" – hangoztatta Sólyom Erzsébet.

Az 1975-ben alapított Kodály Intézetet Erdei Péter igazgató mutatta be. A vendégek megtekintették az intézet folyosóján látható kiállítást, majd Kodály népdalfeldolgozásokat és Kodály-műveket hallgattak meg.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.