Kultúra
Írószövetség: új elnök, régi politika
Vasy Géza irodalomtörténészt választotta új elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén Budapesten. Mandátuma három évre szól, az elnöki posztot Kalász Mártontól vette át.
Kalász Márton költő 2001 óta, két cikluson át volt a szervezet elnöke. A leköszönő vezetőt a választmány egyhangú szavazással örökös tagjává választotta, Rába György, Vasadi Péter, Sánta Ferenc és Kányádi Sándor mellett. Az írószövetség titkári posztját továbbra is L. Simon László tölti be.
1954–1956 Veres Péter író
1959–1973 Darvas József író
1973–1981 Dobozy Imre író
1982–1986 Hubay Miklós színműíró, író
1987–től Cseres Tibor író
1989-től Göncz Árpád író, műfordító
(1990–2000 között Magyarország köztársasági elnöke)
1990-től Jókai Anna író
1992-től Tornai József költő, műfordító
1995–2001 Pomogáts Béla irodalomtörténész
A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése állást foglalt a szlovák Benes-dekrétumok ügyében is:
“A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése, csatlakozva a magyar politikai közösség, és a magyar, illetve a nemzetközi diplomácia álláspontjához, felszólítja a szlovák parlamentet a Benes-dekrétumokat újraszentesítő többségi parlamenti döntés haladéktalan visszavonására. A kollektív bűnösség gondolata az Európai Uniós eszmeiségbe semmiképp sem illeszthető bele. A Magyar Írószövetség a magyar-szlovák megbékélés híve, ezért a leghatározottabban tiltakozunk a történelmi sebeket ismételten feltépő szlovák parlamenti döntés ellen.”
A hírek szerint az elnökcsere nem jelent különösebb változást a szervezet politikájában. Bár néhányan a közgyűlésen jelezték, hogy a szövetség kész a kilépett tagok visszafogadására. Bár ennek megvalósulására elég kevés esély van. Az is elhangzott, hogy ennyi aljas támadást még egyetlen elnöknek sem kellett elviselnie, mint Kalász Mártonnak, mégis sikerült egyben tartania a szervezetet.
A Magyar Írószövetség anyagi helyzete napjainkban is bizonytalan. S ebben a bizonytalanságában mégis pezsgő irodalmi életet próbál teremteni székházában. Rendezvényei egyre színesebbek, számuk egyre több…” – olvasható a szervezet honlapján (www.iroszovetseg.hu). Ezzel szemben sok irodalmár úgy véli, hogy a progresszív szakmai munka már jó néhány éve elsősorban a Szépírók Társaságához (www.szepiroktarsasaga.hu) köthető.
(Budapest, 2004. január 11., részlet)
A Döbrentei-ügy
Az Írószövetség taglétszáma a Döbrentei Kornél 2004-es, Tilos Rádió előtt elmondott, sokak szerint antiszemita beszéde (részleteket lásd: keretes összeállításunkban) után radikálisan megcsappant; több mint százhúszan léptek ki a szervezetből. Bár a kilencvenes években sem volt már virágzó az írószövetségi élet. Sokak szerint a Bajza utcai székház leginkább a „holtak házára” emlékeztetett.
A Magyar Írószövetség választmánya nem határolódott el Döbrentei Kornél költő beszédétől. Emiatt elsőként Parti Nagy Lajos, később Nádas Péter és Esterházy Péter is kilépett a szövetségből. A Nobel-díjas Kertész Imre már jóval korábban elbúcsúzott a szervezettől.
A tiltakozó írók egy része azzal indokolta döntését, hogy Döbrentei Kornél "gyűlöletre uszító, alig kódoltan antiszemita beszédében minden határt túllépett".
A Döbrentei-beszéd elleni tiltakozás egyik kezdeményezője, az elhatárolódást követelő Tábor Ádám író-esszéista szerint "a választmány nagyon súlyos döntést hozott, amellyel a rendszerváltáskor visszaszerzett erkölcsi tőkéjének maradékát is eljátszotta, mert úgy döntött, hogy egy következetesen kirekesztő szellemiséget képviselő író mellé áll".
Tábor Ádám azt remélte, az Írószövetség elítéli azt, aki a kétezer éves európai tradíció alapértékei, a zsidó-keresztény morális alaptörvények ellen föllép. Mint mondta, a nép-nemzeti hagyományt követelő írókból álló konzervatívabb vezetőség azonban nem határolódott el a Döbrentei Kornél által képviselt szélsőjobboldali nézetektől. Az író szerint a választmány arra szolgáltatott szomorú példát – ami a magyar politikai életben is érzékelhető -, hogy a jobboldal és a szélsőjobboldal közötti határvonal sajnálatos módon egyre jobban elmosódik. "Ezek után, úgy érzem, nincs sok keresnivalóm az írószövetségben" – fogalmazott.
József Attila- és Arany János-díjas, a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetettje.
Főbb művei: Sánta Ferenc (1975); Fiatal magyar költők (társszerző, szerk., 1980) Pályák és művek (1983); Csoóri Sándor: Brevárium (szerk., 1988); Galgóczi Erzsébet-emlékkönyv (szerk., 1993); Nagy László-tanulmányok (1994); Sors és irodalom (1995); Nagy László (1995); Irodalmi fogalmak kisszótára (Bárdos Lászlóval, Szabó B. Istvánnal, 1996); Korok, stílusok, irányzatok az európai irodalomban (1997); Illyés Gyula évszázada (1998); Az 1945 utáni magyar irodalom alkotói I–II. (1998–2000); Nagy László (életrajz, 1999); A nemzet rebellise (írások Csoóri Sándorról, 2000); Tárgyiasság és látomás (2000); A Kilencek (2002); Kormos István (2002); Illyés Gyula (2002); Költői világok (2003); Századvégtől ezredvégig (2003); Szarvas-ének (2003); „Hol zsarnokság van”. Az ötvenes évek és a magyar irodalom (2005); Későmodern prózaírók (2007),Tíz kortárs költő (2007); Klasszikusok és kortársak (válogatott tanulmányok, 2007)
Forrás: litera.hu