Bűnügy

30 milliót fizetett és kiengedték

30 millió forint óvadék kifizetése után kiengedték a börtönből azt az egyiptomi férfit, aki márciusban egy üzleti vita után Budapesten agyonlőtte egy honfitársát - írja a Magyar Nemzet.

A férfit még házi őrizetbe, sőt lakhelyelhagyási tilalom alá sem helyezték. Értetlenül áll az eset előtt a lap által megkérdezett vezető beosztású rendőr, aki azt mondta, hogy nyomozóhatóság éppen az előre kitervelt emberölést próbálja bizonyítani. Ezt életfogytiglannal is büntethetik. A Fővárosi Bíróság egyik bírája szerint viszont nem abszurd az eset. Előfordulhat ilyen például, ha egy családi vita fajul emberöléssé. Azt azonban a lapnak név nélkül nyilatkozó bíró is elismerte, hogy leszámolások vagy brutálisan elkövetett emberölések esetében nem engedik ki a gyanúsítottat magas óvadék fejében sem.

Forrás: FH

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.