Sport

Kínai győzelemmel zárult a súlyemelő vb

Kínai-orosz párharc jegyében zajlott a női 63 kg-os kategória vasárnapi, A csoportos versenye a thaiföldi súlyemelő vb-n, ahol is megint ázsiai győztest ünnepelhettek a végén.

A kínai új hullám egyik újabb képviselője, Liu Haj-hszia (Liu Haixia) a szakításban csak arra ügyelt, hogy tartsa a lépést Szvetlana Carukajevával, aki a tavalyi világbajnokságon még egy súlycsoporttal lejjebb zárt ezüstérmesként. Az orosz ragyogó sorozattal jutott el a 109 kg-tól a junior-világcsúcsot jelentő 115 kilóig, ám hiába: 22 dekával könnyebb testsúlyának köszönhetően az ugyanennyit produkáló kínaié lett az aranyérem.

Lökésben trióvá bővült a viaskodók köre: az első fogásnem bronzérmese, a hármójuk közül a legkisebb testsúlyú, észak-koreai Pak Hjon Szuk 135 kilóig menetelt. Ugyanennyit teljesített – s ezzel a korosztályos összetett-világrekordot is megjavította – Carukajeva, ám feljebb lépnie már egyikőjüknek sem sikerült. Annál inkább Liunak, aki a 135 és a 140 után – a felnőtt világcsúcsot beállítva, az összetettét pedig megjavítva – a 142 kg-ot is biztosan tartotta meg a feje felett. Miáltal újabb két vb-arannyal gazdagodott, folytatva egyszersmind a kínaiak nyerőszériáját Csiangmajban.
A magyar színeket képviselő, s C csoportos fellépésén már szombaton túljutott Nagy Nikoletta összetettben a 31. helyen végzett 175 kg-mal.

eredmények:
női 63 kg, összetett, világbajnok:
———————————-
Liu Haixia (Kína) 257 kg (115 kg, 142 kg) – összetett világcsúcs, régi: 256, Pawina Thongsuk (Thaiföld), 2005.11.12., Doha
2. Szvetlana Carukajeva (Oroszország) 250 (115, 135)
3. Pak Hjon Szuk (Koreai NDK) 240 (105, 135)
…31. NAGY NIKOLETTA 175 (75, 100)

szakítás, világbajnok:
———————-
Liu 115
2. Carukajeva 115
3. Pak 105
…36. NAGY NIKOLETTA 75

lökés, világbajnok:
——————-
Liu 142
2. Pak 135
3. Carukajeva 135
…29. NAGY NIKOLETTA 100

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.