Tudomány
Mégsem október 23-án indul
A futóműben keletkezett repedés miatt veszélybe kerülhet a Discovery amerikai űrsikló október 23-ra tervezett indítása - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
A NASA mérnökei úgy döntöttek, hogy ki kell javítani a Discovery jobb futóművén lévő egyik repedést, sőt, esetleg többet is. Egyelőre nem tudni, hogy a munka pontosan mivel jár majd, és emiatt késik-e az idei harmadik űrsikló indítása – mondta George Diller, a NASA szóvivője. A repedés a futómű egyik merevítésében keletkezett, amelynek az űrsikló leszállásakor az ütésgátlásban van szerepe – közölte Diller. A Discovery hétfős legénysége a tervek szerint egy olasz gyártmányú modult szerel fel a Nemzetközi Űrállomáson.
Forrás: MTI