2024. május 10. - Ármin, Pálma

Lausanne-ban a magyar delegáció

A kormány képviseletében Ujhelyi István, a sportügyekért is felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára is részt vesz azon a lausanne-i munkamegbeszélésen, amelyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ismerteti a 2010-ben rendez
2007. szeptember 17. hétfő 17:59 - Hírextra

A magyar delegációval a svájci városba utazott Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Orendi Mihály a Debreceni Sportcentrum és Sportiskola Kht. ügyvezető igazgatója, a pályázati bizottság vezetője; Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, illetve Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi titkára.

Debrecen mellett további tíz város jelentkezett a 2010-ben esedékes I. nyári ifjúsági olimpia megrendezésére. A hajdúsági városon kívül Algír, Athén, Bangkok, Belgrád, Guatemalaváros, Kuala Lumpur, Moszkva, Poznan, Szingapúr és Torino adta be augusztus 31-i határidővel kandidálását a 14 és 18 év közötti sportolók seregszemléjére.

A jelentkezőknek október 26-ig kell megküldeniük pályázatukat, amelyek alapján a NOB november 12-ig szakértő bizottság értékelése alapján szelektál. A kiválasztott városokat novemberben és decemberben szemlebizottság látogatja meg. A helyszínről jövő februárban, írásos szavazással dönt a NOB tagsága.

A NOB júniusi, guatemalavárosi kongresszusán döntött arról, hogy 2010-től a 14-18 éves korosztály számára egy új világversenyt rendez. Ennek programját a nyári olimpiák jelenlegi műsora, továbbá a nemzetközi sportszövetségek ajánlása alapján jelölik ki (a sportágak számának, valamint a sportágon belüli versenyszámok számának bizonyos csökkentésével). A versenyen 3200-3500 sportoló és 800 szakvezető vehet részt, a viadal legfeljebb 12 napig tarthat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását