Kultúra
Boszporusz felett a híd – hamarosan a mozikban
Az iszlám hétköznapok szépségeit, a nyugalmat, a mindent átható hitet, a vallásban rejlő sok küzdelmet is bemutatja Tolvaly Ferenc legújabb filmje. A Boszporusz felett a híd című alkotást csütörtöktől vetítik a magyarországi mozikban - közölték a készítők
"Az iszlám világ megtanított, hogy teljes valójában elmerüljek abban, amit teszek, amit érzek" – magyarázta Tolvaly Ferenc. A film ősi mesterségek, biblikus tájak, nyüzsgő, élettel teli szukok (piacok) mellett olyan fiatalokat is bemutat, akik mindent elkövetnek, hogy kitörjenek környezetük évszázadok óta szigorúan szabályozott életéből.
A készítők szerint a legfontosabb üzenet, hogy az iszlám legmélyebb hitéből, az időtlenből láthatóvá lehessen tenni valamit, a vallás Magyarországon még átérezhető mélységeibe belemenni.
A stáb Marokkóban, Törökországban forgatott, abban a sávban, ahol az iszlám félhold összeköti Európát a Gibraltár-szorostól egészen Isztambulig. Az alkotás operatőre Balog Gábor.
A rendező korábbi, El Camino – az út című alkotásában a zarándok a keresztény misztika segítségével járja az utat, a Tibetben a lélek című filmben a buddhizmust ismerheti meg a néző.
Tolvaly Ferenc mindhárom filmjének zeneszerzője Márta István, az Új Színház igazgatója.
Forrás: MTI