Külföld
Észak-Korea lekerül Amerika fekete listájáról?
Az észak-koreai külügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy Amerika leveszi a kommunista országot a terrorizmust támogató államok listájáról. A washingtoni döntés azután született, hogy a két ország nukleáris szakértői Genovában találkoztak a hétvégén. A
Az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője a genovai találkozóról elmondta: megegyeztek arról, hogy Észak-Korea még az idén részben hatástalanítja a már meglévő nukleáris létesitményeit. Ezért cserébe az Egyesült Államok úgy döntött, hogy leveszi a terrorszponzorok listájáról az országot, valamint feloldja az érvényben lévő kereskedelmi szankciókat is.
Észak-Korea már bezárt egy fontos atomreaktort Yongbyonnál annak az egyezségnek az értelmében, amelyet február 13-án kötöttek, hat ország részvételével tartott megbeszélésen. A tárgyalófelek képviselték az Amerikai Egyesült Államokat, Kínát, Dél-Koreát, Japánt és Oroszországot. A hatoldalú egyeztetés várhatóan még ebben a hónapban folytatódik Beijing-ben.
Forrás: FH